Sok szó esik az oktatásról, nevelésről a családokban, az iskolában, és bizonyára szánnak erre a témára rövid időt a kormányüléseken és a parlamentben is mielőtt meghoznák bölcsebbnél ostobább döntéseiket, mert döntésekből van ám épp elég. Hogy milyen arányban oszlanak meg a bölcs és az ostoba döntések, azt magyarázzák azok az állapotok, amelyek a tanügyben naponta tapasztalhatók. Itt van a legújabb döntés: más megyékben javítják majd az írásbeli érettségi dolgozatokat, hogy még a gyanúja se merüljön fel annak, hogy valamelyik tanár csal dolgozatjavításkor. Nevezhetjük ezt a döntést siralmasnak vagy nevetségesnek, nem tévedünk. Próbáljuk meg viszont megérteni: hol lehet a bajok forrása. Amikor helyi tanárok javítottak, csupán az elnök jött más városból, akinek zsúfolt, de kedvére való programot szerveztek, így az érettségiztető bizottság zavartalanul dolgozhatott. A jegyeknél sokat számított, hogy a diák melyik tanárhoz jár magánórára, a tanárok pedig egymásnak ajánlották tanítványaikat. Nem volt ez jó, mint ahogy az elmúlt huszonöt év sorozatosan elbukott reformkezdeményezései sem. Előbb azt hittük, hogy a politikum győzött a szakmaiság felett. Azért nem mennek jól a dolgok, mert pártérdekek szerint neveztek ki igazgatókat és tanfelügyelőket, így háttérbe szorultak azok a tehetségek, akik nem hajlandók beállni a pártkatonák soraiba. Úgy tűnt, hogy ennek a végét jelenti az a rég várt döntés, hogy versenyvizsgát hirdetnek a tanfelügyelői és az igazgatói tisztségek betöltésére. Az első vizsgákon a legtöbben elbuktak, elég sokan nem mertek vizsgázni sem. Ehhez hasonló helyzet alakulhat ki az igazgatók vizsgáztatásakor is. Nekik volt döntő szavuk eddig, de megtörténhet, hogy így lesz ezentúl is. Itt lenne az alkalom, hogy jelentkezzenek a vizsgákra azok a tehetséges pedagógusok, akik eddig háttérbe voltak szorítva, mert ha ők lennének többségben, talán lenne befolyásuk arra, hogy ne lehessen tanügyminiszter az, aki arra alkalmatlan. Akkor talán nem fordulhatna elő, hogy a vizsgáztató tanárok nem bíznának egymásban, csak a megfigyelőkamerában és a hangfelvételekben. Akkor talán a Szatmár megyei gyerekek dolgozatait nem oltyán vagy dobrudzsai tanárok javítanák, akik számára a máramarosi román gyerekek nyelvezete is idegen. A jövőt mindig a jelen formálja. Ami ma rossz, az a múlt hibája. Tőlünk függ az, hogy milyen lesz a jövő.

 Elek György