Belföld

Célkeresztben a sofőriskolák

2013.05.29 - 08:57

Javítaná a sofőrvizsgázók átmenési arányát a szállításügyi miniszter, ezért szigorítja az iskolák engedélyezésére vonatkozó feltételeket, és videokamerákat szereltet az oktatókocsikba.

 

Szigorítaná a sofőriskolák akkreditálására vonatkozó szabályzatot a közlekedési minisztérium — Relu Fenechiu tárcavezető a sikeresen vizsgázók arányától tenné függővé a tevékenységük engedélyezését. Ezzel azt kívánja elérni, hogy az oktatók fektessenek nagyobb hangsúlyt a tanulók felkészítésére, ugyanis országos átlagban a vizsgára jelentkezők mindössze negyede szerez gépjárművezetői jogosítványt. A minisztérium adatai szerint a tanulók 50 százaléka már az elméleti próbán elhasal, a továbbjutók 50 százalékát pedig a gyakorlati vizsgán vágják el. Mindemellett a miniszter videokamerákat szereltetne a tanulókocsikba, melyek felvételeit 6 hónapig meg kellene őrizni. A sofőriskolák vezetői nem tartják méltányosnak az eljárást — állításuk szerint nem kizárólag tőlük függ, hogy a tanulók sikeresen vizsgáznak-e. „A minisztériumnak semmi köze ahhoz, hogy egy magánvállalkozás milyen módszereket alkalmaz az oktatás során — fejtette ki érdeklődésünkre Zazula Béla oktató, a Nord Star sofőriskola vezetője. — Az ellen viszont nincs kifogásom, hogy magát a vizsgát rögzítsék.”

Relu Fenechiu szállításügyi miniszter kezdeményezése szerint megvonnák a sofőriskolák akkreditációját, amennyiben az első év során a tanulók kevesebb mint 40, a rá következő években pedig kevesebb mint 50 százaléka vizsgázik sikeresen. A tárcavezető elképzelése szerint ezzel javítani lehetne az országos arányon, jelenleg ugyanis a tanulók mindössze egynegyede teszi le sikeresen a vizsgát. Zazula Béla szatmárnémeti oktató szerint inkább a déli megyékre jellemző az, hogy gyengén szerepelnek a jelentkezők, nálunk átlagban a tanuló vezetők 47-48 százaléka megy át. Amint lapunk érdeklődésére elmondta, kis erőfeszítéssel tudják teljesíteni az elvárásokat. Figyelmeztetett ugyanakkor: a korrupció elburjánzásához vezethet az, ha a vizsgáztatóktól teszik függővé a sofőriskolák engedélyének kibocsátását. A Nord Star sofőriskola vezetője egyébként nem tartja korrektnek az eljárást, mivel állítása szerint nem egyedül az oktatóktól függ az, hogy egy tanuló sikeresen vizsgázik-e vagy sem. „A tanórák során nincs lehetőség arra, hogy minden lehetséges helyzetet begyakoroljunk a tanulókkal — magyarázta. — Az úton sokféle váratlan dolog történhet, és nagymértékben befolyásolja a diákok teljesítményét az is, hogy mennyire izgulnak, illetve hogy a vizsgadrukk miatt mennyit hibáznak.” Zazula Béla szerint nem ritka eset, hogy elvágnak a vizsgán olyan tanulót, amelyik kitűnően teljesít az órák alatt, de arra is akad bőven példa, hogy jól szerepelnek azok, akiket nem sorolnak a legügyesebb tanoncok közé. Kifejtette: áttanulmányozta a jogszabályt, és úgy véli, nem fogalmaz egyértelműen a videokamerákat illetően, azaz nem egészen világos, hogy ezek segítségével csakis magát a vizsgát kellene rögzíteni vagy a tanórákat is.

Elmondta: az ellen nincs kifogása, hogy a vizsgát felvegyék, ahhoz viszont nincs köze a minisztériumnak, hogy milyen módszerekkel oktatja egy magáncég a diákokat. „Ha a saját intézményeiben dolgozókat nem ellenőrzi videokamerákkal az állam, például nem rögzítteti az iskolai tanórákat vagy a bírósági tárgyalásokat, milyen jogon kötelez minket arra, hogy képben rögzítsük az oktatást?” — tette fel a kérdést Zazula Béla. Moza Zamfir, a jogosítvány-kibocsátó hivatal vezetője lapunknak elmondta: egyelőre nem kíván véleményt mondani a jogszabályról, a közlekedési minisztérium rendelete ugyanis rájuk nem vonatkozik. Hozzátette: ők a belügyminisztérium alárendeltségébe tartoznak, így ennek a tárcának is kell hoznia egy határozatot, hogy gyakorlatba ültessék a közlekedési tárca videokamerákra vonatkozó rendeletét.

 

Babos Krisztina