Sport

Célegyenesben a kézisek

2017.01.27 - 12:49

Egy hét múlva folytatódik a férfi kézilabda Nemzeti Liga, február 4-én pedig a Szatmárnémeti VSK a Székelyudvarhelyi KC-t fogadja majd a Both Katalin Sportteremben.

Várady Gyula edző úgy véli, a legénysége jól áll a felkészüléssel, a fiúk ugyanis komolyan dolgoztak az edzőtáborban, jól játszottak az ezt követő nagybányai tornán, és az itthoni edzésen sem hagyott alább a lendület. Szombaton lesz az utolsó két teszt, ugyanis délelőtt és délután egy-egy iskolajátékon lépnek majd pályára Fehérgyarmaton a helyi csapat ellen. Sajnos ezen a két meccsen még nem lesz itt a két macedón srác, Dusko Trifunovic és Marko Campar, utóbbi ugyanis csak hétfőn kapja kézhez a beutazási vízumot, így együtt jönnek majd Szatmárra.

„Jól állnak a fiúk a felkészüléssel. Az edzőtábor nagyon jót tett nekik, hiszen fizikailag sokkal jobban teljesítenek. Bízom benne, hogy ez kitart a bajnokság végéig, hiszen még nagyon messze van az idény vége, júniusban még lesznek meccseink. A három nagybányai barátságos mérkőzésen is jól játszott a csapat, tekintve, hogy előtte egyetlen labdás edzésünk volt. Meg vagyok elégedve a munkájukkal, szombaton még tesztelünk, jövő héten pedig folytatódhat a bajnokság” — foglalta össze a VSK szakvezetője.