Szatmárnémeti

Cél: a társadalomba való beilleszkedés

2013.08.10 - 08:20

A humán erőforrás fejlesztését célzó operatív program keretében megvalósuló projektnek köszönhetően olyan központot hoznak létre Szatmár megyében, ahol a fogyatékos személyek is letehetik a sofőrvizsgát, s a járművek speciális kialakítása is megtörténik.

 

A Szatmár Megyei Tanács és a Nagybányai ASSOC Egyesület együttműködése által megvalósul az Alkalmazkodóképesség – Esély az aktív életre elnevezést viselő projekt, melynek keretében 140 fogyatékkal élő személynek igyekeznek segíteni a munkapiacon való elhelyezkedésben, illetve a társadalomba való beilleszkedésben. A humán erőforrás fejlesztését célzó operatív program (POSDRU) keretében megvalósuló projektet tegnap sajtótájékoztatón mutatták be. A Szatmár Megyei Társadalom- és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, Octavian Apan elmondta, a projekt a POSDRU keretében valósul meg, összértéke 1,8 millió lej, és a megyei tanácsnak 2 százalékos önrészt kell biztosítania. A projektvezető Mariana Dragoştól megtudhattuk, a projekt célja olyan akcióterv kidolgozása és gyakorlatba ültetése, melynek segítségével 140 fogyatékkal élő Szatmár és Máramaros megyei személy képzését és munkába állását könnyíti meg. A kiválasztott személyek egy képzésen vesznek majd részt, melynek végén segítséget kapnak az állásinterjúk során is. A projekt során szeretnének egy olyan központot is létrehozni Szatmár megyében, mely a fogyatékkal élők számára sofőrvizsga letételét teszi lehetővé, ugyanakkor a gépjárművek átalakításában is segít. Erre a központra azért van szükség, mert a régióban egyetlen hasonló tevékenységet folytató központ sincs. Ezt követően egy fogyatékkal élők igényeire specializálódott autósiskolát is engedélyeztetnének, ezáltal téve könnyebbé a közlekedést a hátrányos helyzetben levő lakosoknak.

„Az Északnyugati Régióban egyetlen olyan autósiskola sem működik, ahol a fogyatékkal élők számára kialakított gépjármű lenne. A fogyatékkal élők számára az igények szerint kell átalakítani a járműveket, hogy könnyedén tudják vezetni azokat. Ez azért is nagyon fontos, mert a tömegközlekedési eszközök sem alkalmazkodnak a fogyatékkal élők speciális igényeihez. A projekt során a célcsoport 10 tagjának biztosítjuk azt, hogy elvégezze a sofőriskolát” — mutatott rá Mariana Dragoş.

A projekt kivitelezése során népszerűsítő kampányokat szerveznek, melyek keretében különböző módszerekkel hívják fel a lakosság figyelmét a fogyatékkal élő személyekre, és azokra a nehézségekre, melyekkel nap mint nap találkoznak. Ezenkívül a két megye 140 fogyatékkal élő személyének különböző képzéseket szerveznek, azzal a céllal, hogy a képességeiknek megfelelő szakmát tanuljanak. Ezt követően mindkét megyében szerveznek egy-egy állásbörzét a célcsoport számára, abban bízva, hogy legalább 5-5 munkaadó érdekelt lesz a fogyatékkal élő személyek alkalmazásában. A célcsoport tagjai közül 10 személy elvégezheti a sofőriskolát, ugyanakkor 3 mozgássérült személynek, akik szintén a célcsoport tagjai, segítenek a járművek átalakításában a sajátságos szükségleteik alapján. Florian Valeriu Sălăjeanu, a Nagybányai ASSOC Egyesület vezetője abbeli reményének adott hangot, hogy a projekt során minél több személynek tudnak segítséget nyújtani a társadalomba való beilleszkedés tekintetében. A megyei tanács képviseletében Ciprian Fabian elmondta, ez az egyik legkomplexebb projekt a fogyatékkal élők felzárkóztatása érdekében, és bízik abban, hogy a célkitűzéseket sikerül megvalósítani.