Szatmárnémeti

Cél: 3 útszakasz korszerűsítése

2013.12.10 - 09:42

A Szatmár Megyei Tanács tervei szerint jövőre több útszakasz modernizálásának finanszírozását pályázzák meg, abban bízva, hogy európai uniós, illetve kormánytámogatást nyernek majd.

A Szatmár Megyei Tanács hétfői ülésén jóváhagyták a Tasnád—Tasnádszántó—Érkőrös—Érdengeleg—Érendréd—Iriny—Portelek—Vezend—Mezőterem—Nagykároly—Kálmánd—Lucăceni útszakasz, illetve a Tasnád—Csög—Érszentkirály—Királydaróc—Piskáros—Krasznaterebes—Vadaspuszta útszakasz korszerűsítését célzó megvalósíthatósági tanulmány műszaki-gazdasági dokumentációját. Mircea Govor, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke elmondta, a két megvalósíthatósági tanulmány jóváhagyása a legfontosabb tanácsi határozatok közé tartozik, ugyanis ezek alapján pályázzák meg a finanszírozást a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében. Ha sikerül támogatást kapniuk — melyre kormányígéret van —, akkor a megye infrastruktúrájában jelentős javulás történik. Adrian Ştef, a tanács elnöke elmondta, a két útszakasz mellett egy harmadiknak is készül a megvalósíthatósági tanulmánya, mely szintén egy elzárt környéket köt majd össze a 19-es országúttal. A harmadik útszakasz nyomvonala: Szatmárpálfalva—Amac—Homoród—Bükkszoldobágy—Béltekhodos—Szokond—Szakasz. „Terveink szerint a PNDL keretében ezen három útszakasz korszerűsítésére nyerünk majd finanszírozást, ezáltal több mint 100 kilométer megyei út teljes felújítása valósul meg. A tanulmányból kiderül, hogy egy kilométer útszakasz teljes korszerűsítése 3,1 millió lejbe kerül” — tájékoztatott Ştef. Az elöljáró beszámolt ugyanakkor arról is, hogy a jövő évben a Regionális Operatív Program keretében újabb útszakaszok felújítását pályázzák meg, abban bízva, hogy pozitív elbírálásban részesülnek majd terveik. Amennyiben elképzeléseik szerint alakulnak a dolgok, akkor a Szatmárpálfalva—Remetemező—Erdőszáda, a Hadad—Bogdánd—Szilágykorond—Nántű—Dobra—Krasznabéltek, a Remetemező—Szinérváralja—Avasújváros—Pusztahegy—Ráksa útszakaszok kerülnek majd felújításra. Az utóbbi útszakasz esetében egy új híd is épülne Remetemező és Szinérváralja között. Ezt a projektet a Máramaros Megyei Tanács és a Szinérváraljai Polgármesteri Hivatal is támogatja. Ştef ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a Margitta—Tasnád útszakasz korszerűsítésére megnyert projekt keretében kiírták a licitet a kivitelezésre, s remélhetőleg a lehető legrövidebb időn belül el is készülnek a munkálatokkal.