Szerdán 17 órától, a szatmárnémeti Székesegyház plébániájának emeleti hittantermében kerül vetítésre Drimmer László Búzaszem című filmje a szerző jelenlétében, utána kerekasztal-beszélgetést tartanak az élet védelméről.

— Mi késztette önt ennek a filmnek az elkészítésére? — kérdeztük Drimmer Lászlót.

— Mint felelősen gondolkodó embert természetesen érdekelt a téma a film elkészítése előtt is, de igazán elkötelezettjévé a film utóélete kapcsán váltam. A téma megválasztásakor a történet egyedisége, megrázó és felemelő volta ragadott meg először, no meg az is, hogy egy házaspár ujjat húz a hatóságokkal az igazáért. Az életvédelem, a magzatvédelem kérdéseinek küldetésként való felvállalása azután következett, hogy elkezdtek egyre többfelé meghívni az elkészült filmmel. A mostani szatmári és nagykárolyi vetítésekkel a 107., ankéttal egybekötött vetítéséhez érkezik a film tíz év alatt a Kárpát-medencében.

— A diktatúra idején börtön járt a terhesség megszakításért, mégis nagyon sokan kockáztattak, az utóbbi huszonkét évben a meggyőzés módszereivel próbálkoznak, ez sem igazán eredményes. Mi az oka annak, hogy az emberek nagy része nem ismeri fel a magzatvédelem fontosságát?

— Hamvas Béla, kedves filozófusom mondja: „a közvélemény a véleménytelen ember véleménye”. A közvélemény nagy hatalmú formálói folyamatosan azt sugallják, hogy a magzat nem ember, csak egy szövetdarab, amit ugyanolyan súlyú dolog eltávolítani édesanyja testéből, mint mondjuk a manduláját vagy a vakbelét. Tehát van egy oldal, ami a tájékozatlanság, az ismeretek hiányos volta. Aztán van jogi oldala is a dolognak: az anya rendelkezési jogát a „saját teste” fölött előbbre veszik, mint a magzat életjogát. De a legfőbb gond az Istenbe vetett hit elvesztése: az Istentől elszakadó világ felborítja az értékrendeket, megfosztja az erkölcsi gondolkodást attól, hogy az életet szentségnek tekintse, és az istenhit fürdővizével kiborítja a gyereket is a lavórból, azt a pluszerőt, amit az Úrba vetett bizalom a gyermekvállaláshoz, gyermekneveléshez adhat, akármilyen nehéz világban élünk.

— Sokat beszélünk a nagycsaládok fontosságáról, azok szerepéről, mégis egyre kevesebb házaspár vállal több gyereket, arra hivatkozva, hogy napjainkban egy gyerek felnevelése is gondot okoz. Mennyire elfogadható ez a magyarázat?

Nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a magyarázattal, azon egyszerű tapasztalásnál fogva, hogy mindig is a szegény emberek vállaltak több gyermeket, mint a gazdagok. A nagycsaládosok tudják, mennyivel nagyobb gazdagság a sok gyermek, mint a pénzben mérhető vagyon. (Ha az Úr ad báránykát, legelőt is ad…)

— Be tud-e illeszkedni a mai társadalomba egy olyan család, melyben nem az anyagiakra helyezik a hangsúlyt, hanem a lelkiekre?

— Tapasztalatom szerint — nekem is négy gyermekem van — a társadalom döntő többsége bolondnak, „ügyetlen”-nek vagy egyszerűen felelőtlen megszállottnak tekinti a nagycsaládosokat. A beilleszkedés nehézségeiért bőven kárpótol a nagyobb család öröme, és a kérdésben megfogalmazott ilyen családok nagyobb társadalmi egységekben is tömörülhetnek szerencsére ma már: a rendszerváltás óta könnyebben segíthetik egymást is, részben egyházi, részben civil szervezeti közegben keresve a hasonszőrűek társaságát, barátságát, egymást erősítő együttműködését.

Elek György