Belföld

Buszokra és közintézményekbe is beengednék a házi kedvenceket

Európa számos országában engedélyezett, hogy a gazdi magával vigye a hivatalokba, üzletekbe, tömegközlekedési eszközre házi kedvencét (Fotó: shutterstock)
2023.02.17 - 08:18
Magukkal vihetnék a tömegközlekedési eszközökön, illetve a közintézményekbe a romániaiak kiskedvencüket – a tervezet kezdeményezői úgy vélik, hogy a törvény bevezetése javítaná az állam megítélését a lakosság szemében.

Az Ilfov Megyei Tanács az első olyan közintézmény az országban, amely már lehetővé tette a háziállat-tulajdonosok számára, hogy kedvencüket magukkal vigyék az épületbe, amíg ügyes-bajos dolgaikat intézik. A törvénytervezet kezdeményezői az állítják, ha engedélyeznék a háziállatok közintézményekbe való belépését, a lakosságnak jobb véleménye lenne az állam intézményéről.

"Azt szeretnénk, hogy az állatok ne az intézményeken kívül legyenek, ne a napon vagy a hidegben várakozzanak a gazdáikra, akiknek megoldandó problémájuk van" - mondta George Tuță, a törvényjavaslat kezdeményezője.

Amennyiben elfogadják, a törvény szabályokat is előír - a macskákat speciális hordozóban kell tartani, a kutyákat pedig pórázon.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!