A Szatmári Református Egyházmegye nagytarnai ifjúsági táborában — amelyen közel kétszáz fiatal vett részt — idén a szomorúságról volt szó, mert ez is egy alapérzés és az élet része.

Vasárnaptól szombatig, augusztus 4. és 10. között előadások, istentiszteletek, kiscsoportos beszélgetések dolgozták fel a témát. A koncertek, esti programok változatosak voltak: volt, amely a szórakoztatást tűzte ki célul, volt, amely a lelki fejlődésben segített. A csapatjátékok, szabadidős tevékenységek is élvezetesek és építők voltak.

Vasárnap Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője nyitotta meg a tábort a mottóige alapján elmondott prédikációval: „Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív.” (Préd 7, 3)

A délelőtti előadások sem éppen a legnépszerűbb témát dolgozták fel. A búról nem szívesen beszélünk és hallunk. Máthé Róbert vetési lelkipásztor, pszichológus beszélt a szomorúságról mint az egyik alapérzelemről. Dénes István bihari esperes, egyházkerületi generális direktor, aki egykor gyermekotthon vezetője is volt, és jelenleg is foglalkozik hátrányos helyzetűekkel, szembesítette az ifjakat a valós problémákkal. Varga Botond szalárdi lelkipásztor, aki pár éve még a szatmári egyházmegyében szolgált, a szerelmi bánatról, a barátban és a szülőkben való csalódásról beszélt. Király Lajos esperes a gyászról, annak folyamatairól szólt, hozva magával olyan zenei anyagokat, amelyek alátámasztották az előadás tartalmát. Bolyki László zenész, lelkigondozó, író az utolsó előadásban elmondta, hogy Istennek akkor is terve van velünk, amikor mélységeket, és akkor is, amikor magasságokat élünk meg. A tisztulás folyamatának mind a kettő része Isten szérűjén.

Az esti áhítatok és a bibiaórák, azaz kiscsoportos beszélgetések Illés próféta történetét dolgozták fel, aki volt hegyen is és völgyben is. Moldován Krisztina, Gáti Gábor, Vajda Szabolcs, Gegő Csenge és Csatári Leila teológusok foglalták össze Illés próféta életét, és fogalmazták meg az üzeneteket az ifjak felé. Kiss József szombat délelőtt zárta az istentisztetek sorát: „Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.” (2Korintus 7, 10)”

Az előadásokon és az istentiszteleteken a Bízz Band zenélt, minőségi módon tanítva a tábor énekeit.

Délutáni és esti programok

Az esti programok is változatosak voltak, sőt, talán azok hozták a legnagyobb fordulatokat és végleteket. Jobb Erika megmozgatta az ifjak minden porcikáját, Felméri Péter humorista pedig a rekeszizmokat. Kása Melinda és Kása Zsolt — akik nyolc éve járnak a SZIKE-táborba — elmúlt években végzett munkája a néptánc területén a táborban is megmutatkozott, évről évre tehetségesebb néptáncosok jelentkeznek a táborba. A bulit Dj Leviciusz és az Amulett Zenekar hozta, nekik is komoly szerepük volt: mert lám, lehet alkohol és drog nélkül is bulizni. Tamás Éva kozmetikus is értéket hozott, egykori táborosként az ízléses sminkelésre tanított, és ezt meg is mutatta. A Ki mit tud?-on a tehetséges táborlakók mutathatták be tudásukat, pénteken pedig a tábortűznél hangulatos játékok várták az ifjakat. Esténként a Láthatatlan színházban az Élet volt a téma, nem kevés érzelmet kihozva a fiatalokból, amelyeket Nagy Suvanjeiev Elisabettel és Fülöp Tamással beszélhettek meg. A dicsőitő zenekarok, a Dávid Sátora Ifi Zenekar és a Szászrégenből érkezett Sófár a tehetség mellett a lelkes és lelkesítő dicséretekkel gazdagított.

Példás összefogás

A szervezőtársak, lelkipásztorok, teológusok mellett gyülekezetek és csoportok igyekeztek Rácz Ervin szervező, ifjúsági előadó segítségére. A vacsorákat, estéket gyülekezetek fogadták úgymond örökbe. Hétfőn a Szamos-negyedi nőszövetség és presbitérium, szerdán a szigetlankaiak, csütörtökön a batiziak készítették a finom vacsorát, pénteken pedig a szatmári magyar református vállalkozók jóvoltából pizza volt a vacsora. Az ombodi ifjak Jobb Domokos vezetésével alkoholmentes koktélokkal hűsítettek a hét folyamán.

Úrvacsora — csúcspont

A hét úrvacsorai közösséggel zárult. A tábortűz után éltek a lehetőséggel, letették bűneiket, megmosták lábukat, és megtisztulva szárnyaltak tovább a résztvevők, legalábbis azok, akik komolyan gondolták, és akik éltek a lehetőséggel, tényleg komolyan gondolták. Leírhatatlan élmény volt. Sőt, még annál is több.

Ifjakkal foglalkozva — pláne közel kétszáz fiatallal — felmerülnek néha akadályok. Hazudna ez a cikk, ha csak azt írná, minden gördülékenyen ment. A szomorúságot mint témát ily módon is átélték a szervezők és résztvevők, vannak problémás esetek, de reménytelennek abszolút nem lehet nevezni őket. Ezek a mai fiatalok, de van mit tenni, azt, amit a tábor himnusza is megfogalmazott: Istent „tedd a terhed elé!”

A tábort a Bethlen Gábor Alap támogatta.