A kormány tegnap éjfélkor kihirdette ugyan a vészhelyzetet, de az ezt szabályozó törvény csak három nappal a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően, azaz leghamarabb május 18-án, hétfőn léphet életbe — ami egyúttal azt is jelenti, hogy addig az ellenőrző szervek nem sújthatják pénzbírsággal a szabálytalankodókat, csak figyelmeztetésben (avertisment) részesíthetik őket (illetve büntethetnek, de az megint alkotmányellenes lesz, s így értelmetlen). Ezt a saját késlekedésük okozta „technikai malőrt” Ludovic Orban miniszterelnök tegnapi nyilatkozatában igyekezett szalonképessé tenni, úgy fogalmazva: mivel több új szabályozást is életbe léptettek, a rendfenntartók feladata ezekben a napokban a lakosság informálása és a szabályok betartására való felszólítás lesz. „E felvilágosító periódus után természetesen bírságokat is ki fognak róni” — mondta.
Tény és való, hogy a vészhelyzeti szabályok megszegéséért jóval kevésbé drasztikus, több „árkategóriás” büntetéseket — a nem túl súlyos kihágásokért 500–2500 lejes, a nagyobbakért már 3000–15 000 lejes bírság is kiszabható — fogadtak el a honatyák, de ami sokkal fontosabb: a kihágások sokkal konkrétabban vannak megfogalmazva, és kevesebb félreértésre, rendőri meglátásra adnak lehetőséget.
„Az élet védelmét, illetve mások veszélyeztetésének korlátozását” szolgáló szabályok megszegése az 500–2500 lej között árkategóriát jelenti, s azok sújthatók vele, akik például nem viselnek orrot-szájat eltakaró maszkot a nyilvános zárt terekben, nem tartják be az ülésrendet a tömegközlekedési eszközökön, vagy fittyet hánynak a fizikai távolságtartási szabályokra. A tilos vagy korlátozott területeken akár gyalogos, akár járművel való közlekedés, a települések közötti, nyilatkozat nélküli közlekedés vagy álindok megjelölése ugyancsak 500–2500 lej közötti bírsággal sújtható.
Magasabb árkategóriába tartozik az otthoni elkülönítésre vonatkozó szabályok, valamint az intézményes karantén szabályainak megsértése, és a szabálytalankodás súlyosságától függően 1000–5000 lej közötti büntetést vonhat maga után. Ha pedig valakinek az jutna eszébe, hogy szabadtéren tüntetést, koncertet, zárt térben kulturális, művészeti vagy sporteseményt tartson, az 3000–15 000 lej közötti bírságot kockáztat, az ilyen típusú eseményeken részt vevő személy pedig 500–2500 lej között büntethető.
Szabó Kinga Mária