Szatmárnémeti

Bűncselekmény az iskolákban

2014.02.21 - 09:42

A prefektúrán tartott megbeszélés során elhangzott, a 2013/2014-es tanév első félévében a tanintézményekben 13 bűncselekmény történt, 7 esetben azonosították az elkövetőt.

 

Eugeniu Avram kormánybiztos kerekasztal-megbeszélést kezdeményezett, melynek révén arról szeretett volna tájékozódni, hogy milyen volt a tanintézményekben és azok környékén a közbiztonság a 2013/2014-es tanév első félévében. A találkozón részt vett a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség, a Szatmár Megyei Csendőrség, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség és a Megyei Sport– és Ifjúsági Igazgatóság vezetősége, illetve a prefektusi hivatal munkatársai. Constantin Taloş, a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség parancsnoka statisztikai adatokkal szolgált az iskolai biztonság kapcsán. Megtudtuk, hogy a megyében 315 egyetem előtti tanintézmény működik, melyekben 59 867 diák és óvodás tanul. A parancsnok elmondta, a legtöbb tanintézményben biztosított az őrző-védő szolgálat, korszerű megfigyelési rendszer vagy őr személye által. A megbeszélésen külön hangsúlyt fektettek a Szatmárhegyi Általános Iskolára, melynek egyik épülete nincs körbekerítve. Taloş arra is rávilágított, hogy a 2013/2014-es tanév első félévében — az előző tanév hasonló időszakához viszonyítva — enyhén nőtt az iskolában elkövetett bűncselekmények száma. Az első félévben a megyénkbeli tanintézményekben 13 bűncselekmény történt: 11 esetben mobiltelefont loptak el, míg egy esetben bántalmazás, egy esetben pedig rongálás történt. A rendőrség vezetőjének beszámolójából arra is fény derült, hogy a 13 elkövető közül hetet azonosítottak, a többi esetben pedig jelenleg is zajlik az elkövető személyek felderítése. „A bűncselekményeket azért követhették el a tanintézmények falain belül, mivel semmilyen módon nem biztosították az őrzést, a pedagógusok késve értesítették a rendőrséget, illetve a tanintézmény minimális intézkedéseket sem hozott a diákok értéktárgyainak védelme érdekében. A rendőrség azt javasolja a tanintézmények vezetőinek, fektessenek nagyobb hangsúlyt az épületek védelmére: videokamerás megfigyelőrendszer beszerelése által, ugyanakkor a rend őrei az eddiginél jobban odafigyelnek a tanintézményekre, több járőr teljesít majd szolgálatot, s állandó kapcsolatot tartanak fenn a tanintézmények vezetőivel is.

Eugeniu Avram kormánybiztos a találkozó során elrendelte, hogy Szatmárhegy község polgármestere tájékoztassa a hivatalt, miért nem tudták megoldani az iskola körbekerítését, továbbá sürgősen gondoskodjanak a kerítés elkészítéséről. A prefektus a jelen levő intézmények vezetőit arra kérte, hogy a tanév hátralevő részében mindenki maximális gondot fordítson a diákok biztonságának növelésére.