Nagykároly

Bukaresti expóra készülnek

2014.11.07 - 11:29

Szórólapokkal, elsősorban Nagykárolyt népszerűsítő prospektusokkal készülnek a Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ munkatársai a november 13–16. között Bukarestben sorra kerülő Nemzetközi Turisztikai Vásárra. Bogdan Georgescu, a Központ vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy mintegy 5000 darab színes és képekkel gazdagon illusztrált szórólapot nyomtattak, melyekkel szeretnék még inkább Nagykároly felé irányítani az utazási irodák és természetesen a turisták figyelmét.

„Szerettük volna minél inkább kibővíteni a vendéglátásra vonatkozó részt is, azonban hiába próbáltuk a nagykárolyi vendéglátóipari egységek képviselőinek érdeklődését felkelteni, egy-két kivételtől eltekintve senki nem hozott semmiféle tájékoztatót. Így csak két cég kerül bele az ajánlatunkba. Természetesen ez csak időszakos, a jövőben reméljük, minél többen csatlakoznak majd ehhez a felhíváshoz és megértik, hogy csak a vendéglátóhelyekkel együtt lehet kiépíteni az idegenforgalom élénkítését célzó hálózatot” — mondta Georgescu.

Elsősorban Nagykárolyt „kínálják”, s bár annak legfőbb vonzerejét a Károlyi-kastély adja, mégis igyekeztek úgy összeállítani a tájékoztatókat, hogy a városban és a környékén rejlő többi látványosságot is bemutassák. Kimondott céljuk, hogy a várost beiktassák a turisztikai köztudatba, s ennek érdekében a bukaresti vásáron két személy a standnál ül majd, míg ketten a többi turisztikai iroda standjait keresik fel, hogy tárgyaljanak a képviselőikkel, magyarázta az igazgató.

Internetes népszerűsítés

A város kulturális programjait hirdető visitcarei.ro weboldal immár angol nyelven is elérhető, az eddigi román és magyar mellett. Ezen várhatóan márciustól beindul az a szolgáltatás, mely révén a város szállodáiban online helyfoglalás is lehetségessé válik. Ezenkívül a Károlyi-kastélyban virtuális sétát is tehet az, aki felkeresi az oldalt. A nemrég megnyílt panoptikumhoz szintén nagy reményeket fűznek, hiszen már most nagy érdeklődés mutatkozik a látogatók részéről.

Néhány héttel ezelőtt a Károlyi-kastély két bejáratához kikerültek azok a bódék, amelyek a tervek szerint infópontokként működnek majd, s ahol az eddig jelzett igényekre válaszolva Nagykárolyt népszerűsítő emléktárgyakat, a helyiek által készített termékeket is vásárolhatnak majd a turisták.