Nagykároly

Bukarestben népszerűsítették a várost

2014.11.17 - 10:54

Önálló standdal volt jelen a Bukarestben megszervezett turisztikai expón Nagykároly városa: szórólapokkal, reklámanyagokkal igyekeztek felkelteni az érdeklődést Nagykároly iránt.

Több mint 220 turisztikai ügynökség — romániaiak és külföldiek egyaránt — vett részt az immáron a 32. alkalommal megrendezett vásáron, az expóra több mint 30 ezer látogatót vártak. A Gróf Károlyi Kulturális Idegenforgalom-népszerűsítő Központ munkaközössége annak az elképzelésnek szeretett volna érvényt szerezni, hogy Nagykároly ne csak az átutazóknak jelentsen alternatívát, hanem legalább egy teljes hétvége idejére a kirándulók célpontja legyen.

Bogdan Georgescu igazgató elmondta, a Szatmár Megyei Tanács által felállított stand mellett volt a nagykárolyiaké is, azonban saját, egyedi mondanivalót képviseltek. Két módozatban kívánták felkelteni az érdeklődést: egyrészt a standon számos szórólap, brosúra, füzetecske stb. hirdeti a város és vidéke nevezetességeit. A szóróanyagok között megtalálhatók voltak a L'art Hotel és a városi strand saját hirdetményei is. Ugyanakkor az expón jelenlévő, elsősorban romániai és magyarországi turisztikai ügynökségeket is felkeresték a központ munkatársai. Részletes ajánlatokat tettek számukra, melyekben ismertették a nagykárolyi szálláslehetőségeket, illetőleg az úgynevezett turisztikai ajánlatot (miért is érdemes ide jönni, mik a lehetőségek, melyek az erősségek, mit érdemes hangsúlyozni) nyújtottak át. A cél az, hogy a következő turisztikai idény kezdetekor minél több ügynökség belefoglalja kínálatába Nagykárolyt. Előnyös lehet ez azok számára, akik Szatmár megyére kíváncsiak, de azoknak is, akik például Székelyföldre való menet állhatnának meg itt, illetőleg azok számára is, akik Magyarországot keresnék fel. A közelmúltban megnyitott és átadott panoptikum iránt rengetegen érdeklődnek, így a következő év egyik kiemelkedően fontos turisztikai vonzerejeként is számolnak a gyűjteménnyel.