Nagykároly

Budapesti diákok Nagykárolyban

2014.10.25 - 10:13

Néhány napig a Nagykárolyi Elméleti Líceumban vendégdiákként tartózkodik a budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium huszonkét tanulója. Ez idő alatt közös programokban vesznek részt.

A budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium és a Nagykárolyi Elméleti Líceum közösen készített pályázatot a Határtalanul program keretében, melynek az a célja, hogy a magyarországi tanulók kiutazhassanak a határon túli magyarlakta területekre és kapcsolatot teremtsenek a külhoni iskolákkal. A két iskola között már négy éve kialakult a testvériskolai kapcsolat, ez a pályázat segít ennek a kapcsolatnak a bővítésében. Az elmúlt évben a budapestiek vettek részt a nagykárolyi március 15-i megemlékezésen, a nagykárolyiak pedig a budapesti október 23-i megemlékezésre mentek el.

Ezúttal huszonkét budapesti diák és két tanár látogatott el Nagykárolyba. A csütörtöki megérkezés után a vendégek megismerték az iskolát, találkoztak a tanári karral és az iskola tanulóival. Tegnap a budapesti diákok és tanárkísérőik óralátogatásokon vettek részt: történelem-, angol-, informatika-, kémia- és testnevelési órán. Mindkét iskola nagy súlyt helyez a természettudományok megismerésére és népszerűsítésére. Az óralátogatások után egy sétát tettek a kastélyban és annak parkjában.

A kastélyban megtekintették az állandó kiállításokat, köztük a természettudományi kiállítást. Nosztalgiáztak a grófok szobáiban, meglátogatták a lovardát és a pálmaházat. A vendégeket a Simion Bărnuţiu Iskolaközpont bentlakásában szállásolták el, tegnap délután az iskola ebédlőjében strudliestet tartottak, a strudlit Lőrincz Tünde irányításával a szülők és a diákok készítették. Több csoport alakult, hogy mindenkinek legyen lehetősége kivenni a részét a munkából. Este a két iskola tanulói közösen énekeltek magyar népdalokat. Mivel az Elméleti Líceum több diákja is tagja a Rekettye néptánccsoportnak, a Szent László Közösségi Házban a vendégek is részt vesznek szombaton a nemzetközi néptánctalálkozón. Délelőtt műhelyfoglalkozások lesznek, délután hatkor pedig a gála. A vendégek természetesen maradnak az esti táncházban is, ahol a fábiánháziak (Magyarország) roma néptáncokat fognak bemutatni.

 

Vasárnap a diákok az Avason keresztül elutaznak Máramarosszigetre, Nagybányára, Koltóra, ahol elszavalják azokat a verseket, amelyeket ott írt Petőfi Sándor. Este az evangélikus templomban részt vesznek az ünnepi műsoron, amelyen jelen lesz Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje is. Hétfőre egy Szatmár megyei körút van tervbe véve, amelyen meglátogatnak irodalmi és történelmi emlékhelyet, neves kézműveseket stb. Jövő évben, ugyancsak ennek a programnak a keretében, a nagykárolyi diákok és tanárkísérőik utaznak Budapestre.

 

Elek György