A Magyar Páneurópai Unió budapesti konferenciáján br. Eötvös József Sajtódíjjal tüntették ki Muzsnay Árpádot múlt pénteken. Az évenként megrendezésre kerülő konferencián a laudációt az ünnepelt jó barátja, Pomogáts Béla irodalomtörténész mondta.

Az évenként megrendezésre kerülő konferenciáján a Magyar Páneurópa Unió neves politikusok és közéleti személyiségek részvételével napjaink legégetőbb kérdéséről: az Európára nehezedő migrációs nyomás gazdasági, vallási, kulturális és szociális gyökereiről tanácskoztak Budapesten múlt hét péntekén, amelyiken vitaindító előadást Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár, Beer Miklós, a Váci Római Katolikus Egyházmegye püspöke, valamint Vejkey Imre kereszténydemokrata parlamenti képviselő tartott. A Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletével közösen rendezett sikeres fórum végén a hagyományokhoz híven kiosztották a Magyar Páneurópa Unió által 2000-ben alapított br. Eötvös József Sajtódíjat. A rangos kitüntetést az alapszabály szerint olyan magyarországi és határon túli, magyar nyelven író illetve alkotó médiaszemélyiségek kaphatják, akik a Páneurópa Mozgalom célkitűzéseinek megfelelően a tradicionális európai értékek mellett a magyarság ügyéért is tevékenykednek. Ezen rangos elismerés oklevelét és a Melocco Miklós tervezte báró Eötvös József plakettet az idén Andrássy Gábortól, az MPEU elnökétől Pilhál György, a Magyar Nemzet munkatársa, valamint Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke vehette át.

Muzsnay Árpád tevékenységét Pomogáts Béla irodalomtörténész méltatta. „Bevallom — mondta laudációja végén Pomogáts Béla — számomra őszinte örömöt okoz az, hogy Muzsnay Árpád barátomat a Magyar Páneurópa Unió által alapított báró Eötvös Józsefről elnevezett sajtódíjnak átvétele alkalmából köszönthetem. Egyrészt személyes az öröm, hiszen ezzel a rangos díjjal egy olyan kollégám és barátom kapott elismerést, akivel negyedszázados szívélyes kapcsolat köt össze. Másrészt, talán így mondanám, örömöm morális forrásokból táplálkozik, minthogy olyan személyiség kap elismerést, aki sohasem törekedett arra, hogy előtérbe állítsa magát, ellenkezőleg, mindig a súlyos terhek viselésére és személyének háttérben tartására törekedett. Bevallom, mostanában nem mindig tapasztalom azt, hogy a kitüntetésekhez vezető utat ne határozott, olykor erőszakos személyes ambíciók jelölnék ki. Muzsnay Árpád mindig azok közé (a nem-kevesek közé) tartozott, akiket a nemzet iránt vállalt felelősség, a közösségi elkötelezettség vezérelt, és nem a személyes ambíció. A „nemzet napszámosai” — mondotta róluk valamikor a regényíró: Vas Gereben, és valóban, a Muzsnay Árpádhoz hasonló felelősséget és munkát magukra vállaló írástudók és művelődésszervezők, tanárok és újságírók vállára nehezedett az a nem kicsiny teher, amely a kisebbségi sorsba taszított magyarság nemzeti identitásának és kultúrájának fenntartását jelentette. Mindezek következtében közéleti elégedettséggel és személyes örömmel köszöntöm őt és természetesen a díjat megítélő kuratóriumot és az ünnepi közönséget az Eötvös József Sajtódíj átadása alkalmából. Isten éltessen, Árpád, és adjon neked további munkádhoz jókedvet és erődben bőséget.”