Április 10-én 19 órai kezdettel Budapesten, a Nemzeti Színház színpadán vendégszerepel a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata az Albu István által rendezett III. Richárd előadással - tájékoztatta portálunkat a társulat.
A XIII. MITEM nemzetközi színházi fesztivál nyitóelőadásaként történelmet ír a Harag György Társulat III. Richárdja: ez az első olyan előadás a társulat történelmében, amely a bukaresti és a budapesti Nemzeti Színház nagyszínpadán is vendégszerepel. A társulat egyébként ezzel az előadással nyerte meg a román színházi élet legfontosabb elismerését, az UNITER-díjat, a legjobb rendezés és a legjobb előadás kategóriában is az elmúlt évadban.
A budapesti Nemzeti Színház által szervezett MITEM Magyarország egyetlen, valóban nemzetközi merítésű és jelentőségű színházi fesztiválja, abban az értelemben, hogy Eurázsia egészéből válogatja meghívottait. Fennállásának tizenhárom éve alatt a kontinens fontos színházi fesztiváljai közé emelkedett, amely a világszínház kiemelkedő jelentőségű műhelyeit és alkotóit vonultatja fel évről évre.
A Harag György Társulat legutóbb 2020-ban volt meghívottja a fesztiválnak, akkor a Sardar Tagirovsky által rendezett Raszputyin című előadás szerepelt a programban – a résztvevők ezzel is emlékeztek az akkoriban elhunyt szerzőről, Szőcs Gézáról. Korábban pedig a Visky András által írt és rendezett Pornó magyar nyelvű ősbemutatójával vendégszerepelt a társulat ugyanitt.
Hírszerkesztő