Igaz, Marius Botan vezetőedző a csoportmeccsek során is többnyire az ifikkel játszott, akkor egy tíz gólos meccsen a Viki nyert 7–3-ra. Most viszont a szaniszlóiak visszavágtak, és bejutottak a sorozat legjobb nyolc csapata közé.
Alaposan elhúzódott Pettyénben a Pálfalvi Unirea és az Avasújvárosi Talna mérkőzésen. A gól nélküli döntetlen után következtek a 11-es rúgások, és már a második széria is majdnem lement, mikor végre eldőlt a párbaj: Vlad „Dida” Duca öt tizenegyest védett, míg túloldalt Daniel Miclea egyel kevesebbet, így a huszonkilencedik 11-es után 10–9-re győzött Pálfalva.
11-es párbaj döntötte el mindkét kaplonyi csapatnak a meccsét is: a Fortuna viszont így búcsúzott a Pusztadaróci Recolta ellen, míg az SE az „orosz rulett” által verte a Börvelyi Stăruinţát.
Hétfőn a Szamár Megyei Labdarúgó Egyesület székhelyén ki is sorsolták a negyeddöntő és az elődöntő párosításait, ugyanis vasárnap folytatódnak a küzdelmek. Jövő szerdán rendezik az elődöntőket, július 10-én 10 órakor az Olimpia-Daniel Prodan Stadionban pedig a finálét játsszák.
ROMÁN KUPA, MEGYEI SELEJTEZŐ, NYOLCADDÖNTŐ
Avasfelsőfalui Energia – Tasnádi Unirea 2–1
Pálfalvi Unirea – Avasújvárosi Talna 0–0 (10–9 11-es rúgások után )
Turci Voinţa – Szatmárnémeti Olimpia MCMXXI 1–4
Szaniszlói Recolta – Nagykárolyi VSK Victoria 4–3
Homoródi Codreana – Vetési Viitorul 1–8
Kaplonyi Fortuna – Pusztadaróci Recolta 1–1 (4–5 11-es rúgások után)
Bélteki Ştiinţa – Luceafărul Decebal 2–1
Börvelyi Stăruinţa – Kaplonyi SE 6–6 (8–10 11-es rúgások után)
ROMÁN KUPA, MEGYEI SELEJTEZŐ, NEGYEDDÖNTŐ
Vasárnap, 18.00
1. mérkőzés: Bélteki Ştiinţa – Kaplonyi SE
Helyszín: szatmárnémeti Olimpia-Daniel Prodan Stadion
2. mérkőzés: Vetési Viitorul – Olimpia MCMXXI SM
Helyszín: pusztadaróci pálya.
3. mérkőzés: Pusztadaróci Recolta – Avasfelsőfalui Energia
Helyszín: avasújvárosi pálya.
4. mérkőzés: Pálfalvi Unirea – Szaniszlói Recolta
Helyszín: nagykárolyi Victoria Stadion.
ROMÁN KUPA, MEGYEI SELEJTEZŐ, ELŐDÖNTŐ
Július 7., semleges pálya
2-es mérkőzés győztese – 3-as mérkőzés győztese
4-es mérkőzés győztese – 1-es mérkőzés győztese
Pesek Attila