A Kölcsey Ferenc Főgimnázium két VIII. osztálya június 14-én tartotta ballagó ünnepségét.
A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében június 14-én délután a VIII. A (osztályfőnök: Polacsek Annamária) és VIII. B (osztályfőnök: Bogza Anda) osztály növendékei búcsúztak az iskolától. A nyolcadikosok ballagását Pataki Enikő, a főgimnázium igazgatónője nyitotta meg, aki beszédében elmondta, a most búcsúzó diákok V. osztályban kisgyermekként lépték át az iskola kapuját, most pedig fiatalként készülnek életük első komolyabb megmérettetésére.
A két VIII. osztály képviselői beszédükben elmondták, az elmúlt 4 év során bár az épület többször változott, megtanulták milyen a szeretet, segítőkészség, összetartás, barátság.
Először a VIII. A, majd a VIII. B diákjai mutatták be műsorukat.
A VIII. A osztályban az első tanuló 9,92–es jegyátlaggal Juhász Zita lett, míg a VIII. B osztályban az osztály legjobb tanulója 10–es osztályzattal Kovács Tamás lett.