Vidék

Búcsú Kisdengelegen

2020.10.19 - 12:28

Vendel, akit Wendalin, Wandalin és Windilin néven is említenek legendái, ír-skót nemzetségből származott. Élete a Szent Patrik utáni időre esik, amikor a pogányság még éreztette hatását, és még nem indult el a Szent Bonifáchoz és köréhez kapcsolódó misszió a kontinens felé.
A legendák szerint Vendel skót királyfi korán jelét adta a jámborságnak és a keresztény műveltség, sőt, a papság iránti vonzódásának, amit atyja nem nézett jó szemmel. Éppen azért, hogy elvonja fiát a tanulástól, nyájainak őrzésével bízta meg. A juhok legeltetése közben, a mezők csendjében érlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerülő szemlélődés iránti vágy. El is határozta, hogy amint lehet, remete lesz, de előbb elzarándokol a Szentföldre és Rómába. Talált hat ifjút, akik osztoztak szándékában, és útnak indultak vele. Rómába megérkeztek, a szentföldi útról azonban a háborús hírek miatt le kellett mondaniuk. Vendel társaival együtt hazaindult, s közben koldultak, az erdő csendjében élték a remeteséghez hasonló életet. Vendel életmódjának híre hamar elterjedt, földművesek keresték fel, hogy beteg jószágaikat megáldja, csodákat tulajdonítottak neki. Közössége akkorára nőtt, hogy a tholei kolostor apátjának választották és pappá szentelték. Halála után sírja fölé kis kápolnát emeltek, utóbb ekörül alakult ki St. Wendel városa. A pásztorok védőszentjükként tisztelik, emléknapja október 20-án van.
Az egyházmegyében Kisdengeleg templomának titulusa Szent Vendel. Búcsúját az ünnep napján, kedden délelőtt tizenegytől tartják Reszler Mihály máramarosi főesperes szentbeszédével.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Újra Kisdengelegre vezet a svábság útja

Svábtalálkozó, svábtánc-fesztivál és sváb bál lesz a Mezőpetrihez tartozó településen.
Vidék

A sváb táncok ünnepe lesz Mezőpetriben

Svábtánc-fesztivált tartanak augusztus harmadikán Mezőpetriben.
Mi újság?

Búcsúnap a múzeumban

Másfél évre bezár a megyei múzeum szatmárnémeti épülete, mert felújítják. Szombaton búcsúzott el látogatóitól az épület és a muzeológusok.