Magazin

Búcsú a legnagyobb fesztiváloktól

2020.06.02 - 18:49

A szervezők hivatalos közleménye szerint a fesztiválokat 2021-re halasztják.

Az Electric Castle szervezői közölték, hogy számukra az elmúlt hét évben a közönség élménye, egészsége és biztonsága volt az elsődleges, a nyolcadik kiadás kezdete előtt másfél hónappal viszont be kell látniuk, hogy ezt idén nem tudnák olyan mértékben garantálni, ahogy szeretnék. A már megvásárolt jegyek érvényesek maradnak 2021-re is, ezzel kapcsolatban a szervezők további részleteket és lehetőségeket ígérnek a következő napokban.

Az Untold és a Neversea szervezői azt írták, amiatt mondták le a fesztivált, mert az augusztus 31-ig érvényben lévő törvény tiltja a több mint 1000 résztvevős rendezvények megtartását. A 2021-es fesztiválok időpontját egyelőre nem közölték. A szervezők köszönetüket fejezték ki azoknak, akik belépőiket ún. Anytime Passre, a következő három év egyikében érvényes bérletre váltották.

A 2020-ra megvásárolt belépők 95 százalékát váltották át ilyen belépőre. Aki ezt nem tette meg, annak a jövő évi fesztivál időpontjának bejelentésétől számítva 30 nap áll rendelkezésére, hogy a 2020-ra kiváltott bérlet árát felhasználja a 2021-es bérlet kiváltására vagy a szervezők más termékeinek a megvásárlására. Azoknak viszont, akik a jegy árát pénzben szeretnék visszakapni, a 2021. október 1. és december 31. közötti időszakig kell várniuk erre.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Péntek 13: elmaradt a Lotfi Begi koncert

A szombat már nem babonás péntek, nem lesz programváltozás az Expo Industryn.
Szatmárnémeti

Street Music Festival kedvcsináló

Hétfő este Firenzo – koncert lesz 20 és 22 óra között a szatmárnémeti gyalogoshídon.
Vidék

XII. Mezőpetri Svábtánc-Fesztivál - a találkozások táncünnepe

Tucatnyi tánccsoport részvételével zajlott szombaton a mezőpetri svábtánc-találkozó, nemcsak a heje-huja dínomdánom napja volt ez, hanem a nagy találkozásoké is egyfajta hazatérés napja.