Bú József életútját Veres-Kupán Enikő méltatta, megemlékező beszédet mondott Szilágyi Balázs, a Szatmár-Láncos Református Egyházközség lelkipásztora.
A rendezvényen fellépett László Zita színművésznő és Tóth-Páll Miklós színész-rendező.

Veres-Kupán Enikő elmondta, hogy Bú József éberen figyelte a magyar nemzet sorsát alakító eseményeket, aggódott mind az itthoni, mind a Kárpát-medencei történések miatt. Mint ahogy a tiszteletére rendezett kiállítás képei is igazolják, „jelen volt, és ő vitte a zászlót, ha hangot kellett adni sérelmeinknek, ha utcára kellett vonulnunk jogaink védelmére, ha bántották a székelyt, a magyart, az Istent vagy a hazát” — fogalmazott, emlékeztetve arra is, hogy tollat ragadott, és bátran leírta véleményét, vagy vésőt, hogy Széchenyiként nevelje, tanítsa, emelje szeretett magyar nemzetét. „Pénzt, fáradságot nem kímélve utazott szerte Nagy-Magyarország területére, ha úgy érezte, hogy szolgálatot tehet, kopjafát emelhet, vagy munkái, faragásai által tiszteltetheti múltunkat, fenntarthatja a múlt iránti tiszteletet, és ezáltal építheti jövőnket” — méltatta Veres-Kupán Enikő.

„Hogyan tudnám Bú Józsefet, vagy ahogy mi szólítottuk, Jóska bácsit jellemezni, milyennek ismertem őt? — tette fel a kérdést Szilágyi Balázs lelkipásztor, amit ő maga meg is válaszolt. „Mindenek előtt egyenes gerincű, szilárd jellemnek, éppen olyannak, mint a Fennvaló előtti igaz ember. Szívén viselte nemcsak a családja, hanem annak a közösségnek a sorsát is, amelyhez tartozott. Forrón szerette a fajtáját, nemzetét, és örült, ha ilyeneket látott maga körül. Haza- és nemzetszeretetét mondhatni már az anyatejjel együtt magába szívta. És aztán jött a fafaragás szeretete és művészete. Először csak dísztárgyakat és használati eszközöket készített, majd történelmi és irodalmi témájú művek következtek, nem egy, nem kettő, hanem több száz alkotás, amiket mindannyian megcsodálhatunk. Mondanom sem kell, hiszen közismert, hogy munkái széles körű elismerésnek örvendenek szerte a Kárpát-medencében.”

SZFÚ