Belföld

Brutálisan megdrágul az RCA?

2015.12.09 - 12:07

Évről évre többet kell fizetni a kötelező gépjármű-biztosításért, ám 2016 január 1-jétől akár a 200%-ot is elérheti a drágítás mértéke.

 

A hosszú éveken át piacvezetőnek számító Astra Biztosítótársaság pár hónappal ezelőtt bejelentett csődje, valamint a január 1-jétől életbe lépő uniós irányelv miatt a romániai biztosítótársaságok átlagosan 20%-al emelték áraikat — értve ezalatt a kötelező gépjármű-biztosítást (RCA) is —, de vannak olyan társaságok, ahol a drágulás mértéke elérte a 200 százalékot. Egyes biztosítótársaságok képviselői szerint a drágulás két vagy három lépésben történhet meg, s ezért azt javasolják az ügyfeleknek, hogy januárban lehetőleg egész évre kössék meg a kötelezőt, mert amennyiben hat-hat hónapra igényelnek biztosítást, elképzelhető, hogy a két félévi ár 20–30 százalékkal is eltér majd egymástól. Ugyanakkor persze elképzelhető az is, hogy az ügynökök eme javaslata csak manipuláció annak érdekében, hogy minél többen megkössék a meg biztosítást egész évre.

Romániában 12 biztosítótársaságnál lehet megkötni a kötelező gépjármű-biztosítást — ezeknek fele már értesítette a Pénzügyi Felügyeleti Hatóságot (ASF), hogy áremelésre készül. A hatóság pedig „vette a lapot” és bejelentette, hogy decemberben széleskörű ellenőrzőkörútra indul s minden biztosítótársaságnál tüzetesen megvizsgálja: indokolt-e az áremelés illetve annak mértéke, vagy sem. Az RCA már eddig is „diszkriminatív volt”, hiszen összegét nem csak a biztosított autó köbcentijétől tették függővé, de jelentősen nyomott a latba az is: városban vagy vidéken lakik-e a tulajdonos, és főleg, hogy hány éves — igaz, a balesetmentes vezetés kedvezményt jelentett és jelent továbbra is.

A drágítás azonban nem csak a magánszemélyeket érinti, hanem a szállítókat, fuvarozókat is — egy áruszállító kamion kötelező biztosítása elérheti akár a 45 000 eurót. A Közúti Szállítók Országos Egyesülete (UNTRR) vészharangot kongat és felszólítja a kormányt, hogy „moderálja” a biztosítótársaságok drágítási szándékait, hiszen ilyen csillagászati összegeket képtelenség kifizetni. A fuvarozók, az ASF és a biztosítók képviselői leültek ugyan tárgyalni, de érdemi döntés nem született.