Sport

Bronzérmesek a szatmári tőrvívó junior lányok

2016.01.12 - 15:11

Megvan Szatmár megye idei első bajnoki érme: az SZSK tőrvívói kedden a harmadikok lettek a juniorok csapatversenyében.

A Szatmárnémeti SK junior korosztályos női tőrvívói hozták az év első érmét, miután kedden Bukarestben a harmadik helyen zárták a csapatversenyt.

A hétfői egyéni gyengébb teljesítmény után Adriana Haidu, Lázin Alexandra, Pótor Andrea és Körössy Melissza már sokkal kiegyensúlyozottabban küzdöttek. A negyeddöntőben a „hajszállal” jobbnak számító Konstancai Farult verték 45–33-ra, így bejutottak a legjobb négy közé, ahol a felnőtt válogatottat is alkotó trióval, a junior egyéni címvédő Maria Boldorral, a 2013-as, 2014-es bajnok Mălina Călugăreanuval és Anca Săveanuval kerültek szembe. A CSA Steaua 1 gond nélkül nyert, de a szatmári lányok bizonyára tartalékoltak a bronzmeccsre, ahol a fővárosiak második csapatával, Rebeca Cândescuval, Andreea Gheorghéval és Ioana Mistric-kel mérkőztek a dobogós helyért. A Simona Surducan, Dan Șuta, Izsáki Arnold edzőhármas tanítványai viszont jól küzdöttek, 38–35-re győztek és sorozatban harmadik éve szerezték meg a bronzérmet.

„Ez volt a maximum, amit kihozhattunk. Egyéniben jó lett volna az első nyolc között zárni, de ez most így alakult. Amiért jöttünk, azt megszereztük, hiszen bíztunk a lányokban, hogy a csapatversenyben ismét dobogóra állnak” — nyilatkozta lapunknak Dan Șuta.

Szerdán és csütörtökön a fiú tőrvívók küzdelmeivel folytatódik Bukarestben a junior-bajnokság. A Lengyel Éva, File Attila, Izsáki Arnold edzőhármas Bodó Benjámint, Pop Edwint, Ștefan Chelut és Tudor Surducant nevezte az egyéni versenyre, ők alkotják csütörtökön az SZSK csapatát. Bodó az elmúlt három évben a legjobb nyolc között zárt (rendszerint az 5. lett), idén talán sikerült egyéni érmet is szereznie a juniorok között. A csapatversenyben tavaly és 2014-ben ezüstérmes volt az SZSK, 2013-ban pedig bajnok lett Bogdan Dascălu, Sebastian Flucuş, Bodó, File Szabolcs felállásban.