Magazin

BRÓDY JÁNOS, a magyar beatzene „atyja” Szatmárnémetiben koncertezik

2014.10.02 - 09:41

Bródy János a magyar kultúrtörténet meghatározó alakja, a magyar popdal meghonosítója, általa lett hivatalosan is elfogadott ez a műfaj.

Mindenki tudja már, hogy 1964-ben érettségi után került a legendás Illés együttesbe, amelyben mint szövegíró nem csak saját nemzedékének életérzését, gondolkodását tudta dalokban kifejezni, hanem sokaknak segített eligazodni a szabad véleményformálás útvesztőiben. A külső és belső feszültségek következtében 1973-ban felbomlott az Illés, és megszületett a Fonográf együttes. Itt is sok maradandó, időtálló dal született, mert a Fonográf alkotóműhelyként is működött. Itt készültek Koncz Zsuzsa, Halász Judit és sok más énekes lemezei is, melyeknek szíve-lelke elsősorban Bródy volt, akit elsősorban szövegei miatt cenzúráztak, ugyanis egyre jobban eltávolodott attól a vonaltól, amelyet az akkori kultúrpolitika minden szerzőtől elvárt.

Bródy János önálló előadói pályafutása az Egyetemi Színpadon kezdődött. A zenekarokban eltöltött évek után olyan dalokat írt, amelyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége szükségessé tette, hogy mint egyszál-előadó maga mutassa be azokat, felszínre hozva sok mélyen elfojtott érzést és gondolatot.

Első lemeze 1980-ban jelent meg „Hungarian Blues” címmel, olyan felejthetetlen dalokkal, amelyek ma mind „úgymond” slágerek: „Filléres emlékeim”, „Földvár felé félúton”, „Mama, kérlek”.

Második albumán, amely a „Ne szólj szám” címet viselte, jelent meg sok-sok év után újra a hatvanas évek nemzedékének egykor betiltott himnusza, a „Ha én rózsa volnék”.

A nyolcvanas évek végén következett a „Hang nélkül”, olyan emlékezetes dalokkal, mint a „Légy hű magadhoz” vagy „A fiam meg a lányom”. „Az utca másik oldalán” című összeállítás ironikus és kritikus hangvételével már az új korszak ellentmondásait tükrözte.

Hét év után, az új évezred kezdetén „Kockázatok és mellékhatások” címmel jelent meg a legújabb album, melyről a szerző így nyilatkozott: „A lemezen szereplő 12 szám túlnyomó többsége, mint a címadó dal is, az életünkben sűrűn előforduló kockázatokról és mellékhatásokról szól. Többek közt arról, hogy törékeny ünnepeink és bizonytalan hétköznapjaink közepette miért nem válnak be a rendkívül nagy hírveréssel beharangozott sikerreceptek és boldogságpirulák….”

Tíz év kihagyással, összegző, hátra is néző és a jelennel is foglalkozó albumot készített „ Az Illés szekerén” címmel. A tavaly megjelent összegző, enyhén politikusra sikerült lemez gerincét a múltba visszatekintő nosztalgikusabb dalok alkotják, s persze nem maradhatnak el az aktuálpolitikai számok sem: az „Ezek ugyanazok” (melyet egyébként édesapja emlékének szentelt), vagy éppen a „Lesz még egyszer” című dal, amellyel bemutat a fennálló hatalomnak, amelyből a következő két sor: „Lesz még egyszer szép a világ/ Lesz még Magyar Köztársaság” önmagáért beszél. Ne feledkezzünk meg az egyik „legslágeresebb” dalról sem a lemezen, amely az „Ahogy állnak a csillagok”, s amelyet Koncz Zsuzsa vitt sikerre legutóbb. A magyar zenei élet egyik legrangosabb eseményén, a Fonogram díjátadó gálán, ahol szakmai zsűri dönt az aktuális hazai és külföldi produkciókról, nem hiába kapta „Az év hazai klasszikus pop-rock albuma” címet 2012-ben ezért az albumért.

 

Bródy János október 6-án, hétfőn, 19 órai kezdettel a szatmárnémeti Városi Filharmónia termében koncertezik. Műsorában bizonyára legnagyobb „slágerei” mellett megismerhetjük legújabb lemezének, az Illés szekerén című albumának néhány dalát is. A jegyek ára 25 lej, és elővételben a Filharmónia és a Színház pénztáránál (tel.: 0752-019.554, 0261-712.106) árusítják, valamint előadás előtt a helyszínen.