Külföld

Brit tanácsadó: több halálesetet okozhat az új brit variáns, de hatékonyak ellene az oltások

2021.01.23 - 09:08

Sir Patrick Vallance ugyanakkor hangsúlyozta azt is péntek esti sajtótájékoztatóján, hogy a vizsgálati eredmények alapján az eddig kidolgozott vakcinák az új vírusváltozattal szemben is ugyanolyan hatékonyak, mint az először felbukkant variáns esetében.

Boris Johnson brit miniszterelnök a Downing Streeten tartott közös sajtóértekezleten elmondta, hogy Angliában a felnőtt lakosság tíz százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltást.

Vallance professzor tájékoztatása szerint azok körében, akiket kórházban kezelnek koronavírus-fertőzéssel, nem mutatkozik különbség a korábbi és az új brit vírusvariáns okozta halálozások számai között.

Sir Patrick szerint a koronavírus-fertőzöttek összességére vetítve ugyanakkor vannak "jelenleg nem túl erőteljes" bizonyítékok arra, hogy az új variáns - azon túl, hogy a réginél 30-70 százalék közötti mértékben fertőzőképesebb - több halálesethez vezethet.

A kormányfőtanácsos példaként elmondta: a hatvanas éveikben járó férfiak esetében ezer koronavírus-beteg közül az eredeti vírusváltozattal történt fertőződés esetén hozzávetőleg tíznek, az új koronavírus-variáns okozta fertőződés esetén mintegy 13-14-nek a halála valószínűsíthető.

Sir Patrick Vallance hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezekkel a számokkal kapcsolatban nagyon sok a bizonytalanság, sok vizsgálat szükséges annak kiderítésére, hogy ez valóban így van-e.

Arra viszont egyre több az egyértelmű bizonyíték, hogy a Nagy-Britanniában azonosított új koronavírus-változatra is hatnak az eddig kidolgozott oltások - mondta Vallance professzor.

Kiemelte: a BioNTech vállalat, amely a Pfizer gyógyszeripari csoporttal közösen fejlesztett ki egy vakcinatípust, éppen a napokban tette közzé a beoltottaktól nyert vérminták vizsgálatára alapuló tanulmányát, amelyben az áll, hogy az oltóanyag nagyon jó hatékonysággal semlegesíti az új koronavírus-variánst is.

A Downing Streeten tartott péntek esti sajtótájékoztatón a brit kormányfő is hangsúlyozta ugyanezt, mondván: a tudományos bizonyítékok egyértelműen azt mutatják, hogy az Egyesült Királyságban jelenleg forgalmazott mindkét oltóanyag - a Pfizer/BioNTech-vakcina mellett az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű oltóanyaga is - egyaránt hatékony a régi és az új koronavírus-változat ellen.

Boris Johnson kiemelte azt is, hogy a brit oltási kampány december 8-i kezdete óta országszerte 5,4 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcinát.

Hozzátette: a legutóbbi 24 órában rekordszámú, 400 ezer oltást adtak be az Egyesült Királyságban, és a messze legnépesebb országrészben, az 56 milliós Angliában a felnőtt lakosság tíz százaléka, a 80 éven felüli korosztály 71 százaléka, az idősotthonok lakóinak kétharmada már megkapta a vakcina első dózisát.

A brit egészségügyi minisztérium péntek este ismertetett részletes adatai szerint országosan eddig 5 383 103-an kapták meg az oltás első adagját, 466 976 embernek a második dózist is beadták.

A tárca tájékoztatása szerint továbbra is folyamatosan és jelentősen csökken az új fertőzések száma.

Az új adatsor alapján a pénteken zárult egy hétben 267 892 koronavírus-fertőzést szűrtek ki az Egyesült Királyság egészében. Ez 90 655-tel, 25,3 százalékkal kevesebb az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál.

MTI

 

Ajánljuk még a témában:

Egészség

COVID-oltás: nem befolyásolja a termékenységet

Újabb kutatás és ajánlás erősíti meg a gyermekvállalás előtt állók beoltásának fontosságát. A COVID-19 elleni védőoltás nem befolyásolja a termékenységet, ellenben a koronavírus-fertőzés a férfiak esetében a termékenység rövid távú csökkenésével járhat.
Külföld

Megszűnt az Angliába utazók érkezés utáni PCR-tesztkötelezettsége, elegendő a gyorsteszt

A külföldről Angliába utazóknak vasárnaptól nem kell PCR-típusú koronavírus-tesztet elvégeztetniük érkezésük után, elégséges a néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt is.
Külföld

Emelték a brit járványkészültségi szintet az omikron változat miatt

Egy szinttel magasabbra, az eddigi középső - hármas - fokozatról négyesre emelte a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget vasárnap a brit kormány, elsősorban a nemrégiben azonosított omikron vírusváltozat terjedése miatt.