Londonban ráadásul a házigazda játszik, amely ezúttal egy kivételes helyzet, mivel az eredeti elképzelés szerint a nyolcaddöntő utolsó előtti összecsapásának Dublin kellett volna otthont adjon. Az északír főváros viszont nem tudta garantálni, hogy beengedhet nézőket a meccsekre, ezért az európai szövetség elvette Dublintól a szervezési jogot, és London kapta meg a meccseket. Így alakulhatott ki a helyzet, hogy Anglia válogatottja (a mezőnyből egyedüliként) a csoportmeccsek után a nyolcaddöntő összecsapását is hazai közönség előtt játszhatja. Ezek ellenére a mutatott játékuk messze elmaradt a várakozásoktól, a mezőny egyik legerősebb támadósora mindössze két gólra volt képes – ilyen kevés rúgott góllal még egyetlen csapat sem jutott tovább a csoportkörből Európa-bajnokságon. Három éve a világbajnokságon 9 gólt szereztek szöglet vagy szabadrúgás után, Southgate szövetségi kapitány nem titkoltan most is abban bízik, hogy pontrúgásaikkal meglephetik a németeket.
Utoljára 2010-ben, a dél-afrikai világbajnokság nyolcaddöntőjében játszottak tétmeccset egymás ellen az angolok és a németek. Már akkor is Joahcim Löw volt a németek kapitánya, a mostani keretből Manuel Neuer és Thomas Müller játszott az emlékezetes, 4–1-es német győzelemmel végződő meccsen, míg az angol csapatból senki sem maradt mára. Angol szempontból nem is ez, hanem az 1996-os, hazai rendezésű Eb elődöntőjében elszenvedett vereség lehet a legfájóbb. Southgate-nek duplán van miért visszavágnia: az ő elhibázott tizenegyese után nyerték meg a németek a büntetőpárbajt, és jutottak be a döntőbe.
Az angolok veszte még mindig a büntetőpárbaj lehet: az Eb-ken egyetlen meccset sem tudtak megnyerni rendes játékidőben a kieséses szakaszban (4 döntetlen, 2 vereség). Az angol játékosok, élükön Marcus Rashforddal nagyon fogadkoztak, hogy számukra mindez már csak történelem, nem ijednek meg a németektől.
Az angolokat sújtó átok és a statisztika ellenére korántsem lefutott a párharc, főleg ha a németek jelenlegi formáját nézzük. Hektikusan teljesítettek eddig, nehéz belőni valódi erejüket: Mats Hummels öngóljával simán kikaptak a franciáktól, majd 4–2-re legyőzték a címvédő portugálokat, a magyar válogatott ellen jóval esélyesebb csapatként viszont csak 2–2-re futotta. Abban bízhatnak, hogy a Wembley-ben 1975 óta nem vesztettek meccset az angolok ellen. Löw szerint a nyolcaddöntőben már nem férnek bele a csoportmeccseken látott hibák, a portugálok ellen látott játékra alapozna.
Svéd-ukrán Glasgowban
A nyolcaddöntőket a svédek és az ukránok összecsapása zárja, Glasgowban. A skandináv együttes eddig csak kétszer, 1992-ben és 2004-ben jutott tovább a csoportkörből: az első Eb-szereplésükön, odahaza az elődöntőig jutottak, 17 évvel ezelőtt, Portugáliában pedig a negyeddöntőben Hollandia jelentette a megállót. Most testhez álló ellenfelet kaptak Ukrajna révén. Ráadásul Jan Andersson szövetségi kapitány legénysége egy olyan csoportot nyert meg, ahol Spanyolországot és Lengyelországot is maguk mögött tartották. Előbbivel gólnélküli döntetlent húztak ki, a lengyeleket pedig 3–2-re verték. Közte Szlovákiát verték 1–0-ra, így az E-csoport élén állva léptek a legjobb tizenhat közé. Ráadásul most visszavághatnak a 2012-es ukrajnai Eb-n elszenvedett 2–1-es vereségért, amiután csoportjuk utolsó helyén zártak.
Ukrajna először játszik az Eb főtáblán. Most is szüksége volt egy kis szerencsére, hiszen a leggyengébb szerencsés harmadikként jutott a nyolcaddöntőbe. Andrij Sevcsenko szövetségi kapitány legénysége eddig csak Észak-Macedóniát vert az Eb-n, a csoportkörben ugyanis Hollandia (3–2) és Ausztria (1–0) is legyőzte északi szomszédjainkat. A 3 pont és a –1-es gólkülönbség viszont elég volt, hogy szerencsésként továbbjusson, hiszen voltak más csoportokban gyengébb 3 pontos válogatottak. Az eddigi teljesítmény mennyire lesz elég Ukrajnának, ez ma este kiderül. De láttunk már ezen az Eb-n meglepetést, hiszen igaz a mondás: az egyenes kieséses szakaszban egy „másik” Európa-bajnokság kezdődik…
EURÓPA-BAJNOKSÁG, NYOLCADDÖNTŐ
Kedd
19.00, London: Anglia – Németország
22.00, Glasgow: Svédország – Ukrajna
A mérkőzéseket az M4 Sport és a Pro Tv közvetíti.