Külföld

Brit egészségügyi miniszter: nincs ok a korlátozások feloldásának halogatására a júliusi céldátumon túl

2021.06.29 - 14:09

 A kormány februárban kidolgozott, négy időpontból álló részletes nyitási menetrendje eredetileg múlt hétfőre irányozta elő a jogi korlátozások teljes feloldását.
    Boris Johnson miniszterelnök azonban egy héttel korábban bejelentette, hogy a fokozottan fertőzőképes delta koronavírus-variáns terjedése miatt a kormány július 19-re halasztotta az utolsó, negyedik nyitási lépést.
    Sajid Javid a londoni alsóházban tartott hétfő esti tájékoztatóján közölte: változatlanul július 19. a teljes nyitás céldátuma, a kormány nem tartja indokoltnak a még további halogatást.
    Javid hangsúlyozta: kétségtelenül emelkedik az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzéses esetek száma az országban, de a Covid-19 betegség okozta halálozásoké továbbra is alacsony.
    A szaktárca hétfő esti összesítése szerint az utóbbi 24 órában országszerte három halálos áldozata volt a betegségnek.
    A nagy-britanniai járvány januári tetőzése idején előfordult, hogy naponta 1800-nál többen haltak meg Covid-19 betegségben, és voltak olyan időszakok, amikor megközelítette a 70 ezret a naponta azonosított új koronavírus-fertőződések száma.
    Az egészségügyi minisztérium hétfői adatai szerint az elmúlt egy napban 22 ezer újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttről érkezett jelentés.
    Ez azonban minden bizonnyal számottevően magasabb a tényleges napi fertőződési adatnál, a tárca ugyanis már előre bejelentette, hogy a hétvégén egy számítástechnikai fennakadás miatt nagyon sok angliai fertőzéses eset nem került be a statisztikába, és ezeket a hétfői adatok tartalmazzák.
    Az alsóházi képviselőknek tartott hétfő esti tájékoztatásában az egészségügyi miniszter kijelentette: azért sem érdemes a július 19-i határnapon túl halogatni a még érvényben lévő korlátozások feloldását, mivel nem lehet olyan időpontot kijelölni, amelynek Covid-kockázata zéró lenne.
    "Tudjuk, hogy (a koronavírust) nem lehet csak úgy egyszerűen kiirtani, meg kell tanulnunk együtt élni vele" - fogalmazott parlamenti felszólalásában Sajid Javid.
    Hozzátette: a szabadságjogok korlátozásának véget kell vetni, mivel "tartozunk ennyivel a brit népnek, amely oly sok áldozatot hozott szabadságjogainak lehető leggyorsabb helyreállításáért".
    Mindent egybevetve, és különös tekintettel arra, hogy a járványügyi mutatók jó irányban haladnak, továbbra is július 19. a kormány által az utolsó jogi korlátozások feloldására kijelölt határnap - hangsúlyozta az egészségügyi miniszter.
    Javid kiemelte: július 19-re a kormány céljainak megfelelően a brit felnőtt lakosság kétharmada a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapja.
    A miniszter elmondta: az angliai közegészségügyi szolgálat legfrissebb modellszámításai szerint az oltási kampány eddig több mint 27 ezer ember életét mentette meg, és a vakcinák több mint hétmillió esetben akadályozták meg a Covid-19 betegség kialakulását.
    Javid hozzátette: a vizsgálatok egyértelművé tették azt is, hogy két oltási dózis ugyanolyan hatékonysággal akadályozza meg a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedéseket a delta koronavírus-variáns okozta fertőzések esetében, mint az először azonosított alfa változat által megfertőzöttek körében.

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Csak elektronikus beutazási engedéllyel lehet az Egyesült Királyságba utazni

A szabály a nem vízumkötelezett külföldiekre, köztük az Európai Unió állampolgáraira vonatkozik.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.