A MOL Vidi FC-nek komoly bravúrra van szüksége ahhoz, hogy csütörtökön továbbjusson csoportjából az Európa Ligában, ehhez legalább döntetlent kell elérnie a már biztos első Chelsea ellen.
A székesfehérváriak akkor kerülnek az egyenes kieséses szakaszba, ha több pontot szereznek az angol csapat ellen, mint a jelenleg második fehérorosz BATE Boriszov a görög PAOK vendégeként. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar bajnoknak nem a saját kezében van a sorsa, mivel ha a fehéroroszok győznek Szalonikiben, akkor a Vidi még úgy is kiesik, ha sikerül nyernie a százszázalékos londoni Kékekkel szemben a Groupama Arénában.
A Chelsea minden bizonnyal tartalékos összeállításban lép pályára, de ez nem jelenti azt, hogy a piros-kékeknek könnyű dolga lesz, mert sokkal erősebb a rivális kerete. A szigetországiak már két hete, az előző körben is biztos továbbjutóként léptek pályára, ennek ellenére négygólos győzelmet arattak a görög együttes felett.
Magyar csapat legutóbb 15 évvel ezelőtt, a 2003/04-es szezonban „élte meg a tavaszt” az európai kupaporondon, akkor a Debreceni VSC maradt talpon az EL elődjének számító UEFA Kupában.
A második számú európai kupasorozat utolsó fordulója előtt még 11 továbbjutó hely kiadó. Biztos továbbjutó a Bayer Leverkusen, az FC Zürich (A-csoport), a Salzburg (B-csoport), a Zenit (C-csoport), a Dinamo Zagreb, a Fenerbahce (D-csoport), az Arsenal, a Sporting Lisboa (E-csoport), a Real Betis (F-csoport), a Eintracht Frankfurt, az SS Lazio (H-csoport), a Dinamo Kijev (K-csoport) és a Chelsea (L-csoport).
A tavasszal folytatódó kieséses szakasz sorsolását hétfőn tartják.
Európa Liga, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, közvetített mérkőzések
19.55 óra
Rapid Wien – Glasgow Rangers (Digisport 4, Telekom Sport 4)
Akhisar – Standard Liege (Telekom Sport 3)
Sevilla – Krasznodar (Digisport 3, magyar Digisport 2)
Rennes – Asztana (magyar Digisport 3)
MOL Vidi FC – Chelsea (Digisport 1, Telekom Sport 2, Look Sport, magyar Sport 1)
PAOK – BATE Boriszov (Digisport 2, Look Plus, magyar Digisport 1).
22 óra
Ludogorec – Zürich (Telekom Sport 3)
Celtic Glasgow – Salzburg (magyar Digisport 3)
Slavia Praha – Zenit (Digisport 2, Telekom Sport 4, Look Sport)
Arsenal – Qarabag (Digisport 3, Telekom Sport 2, magyar Digisport 2)
Olimpiakosz Pireusz – AC Milan (Digisport 1, Look Plus, magyar Digisport 1).
(mti)