Sajnos ez nem egyedi eset a román élvonalban sem, nem rég a VSK-nál a fél keret fertőződött meg. Viszont a brassóiak elfelejtették időben elkészíteni a teszteket, és csak azután közölték a szatmáriakkal a teszt eredményét, miután a teljes keret már Brassóban volt, vagyis péntek délután. Szombaton 17.30 órától kellett volna rendezzék a 17. forduló meccsét.
Természetese a VSK hazajött, szombaton már itthon volt a csapat, viszont a brassóiak gondatlansága miatt 900 kilométert utaztak oda vissza.
A VSK-nak ez a harmadik elhalasztott mérkőzése a bajnokság alapszakaszában. Novemberben a Kézdivásárhelyi SE elleni találkozót a háromszékiek kérésére napolták el, mivel a keretük játékosainak többsége korosztályos válogatottak edzőtáborában volt.
Január elején a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC elleni rangadót nem játszhatták le, ugyanis a VSK keretében öt játékos, illetve a teljes szakmai stáb pozitív koronavírus-tesztet produkált.
Mindhárom találkozót új dátumra írja majd ki a román szövetség, viszont ez sűrű programot jelent Miguel Lopez edző tanítványainak. Ráadásul mindhárom találkozót idegenben kell majd játssza. Jó dolog lehet a rosszban, hogy a Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Brassó viszonylag közeli települések egymás között, ezért lehet, hogy közös megegyezéssel, és kisebb anyagi ráfordítással egymáshoz közeli dátumokon játszhatja le a három találkozót a VSK.
NŐI KOSÁRLABDA, NEMZETI LIGA, 17. FORDULÓ
FCC Baschet UAV Arad –Kézdivásárhelyi SE 84–59
CS Municipal Alexandria – Agronomia Bukarest 49–33
CS Municipal Târgoviște – Acad. Phoenix CSU Simona Halep Konstanca 69–72
CS Rapid Bukarest – Kolozsvári CS Universitatea 59–65
1. FCC Baschet UAV Arad 16/1 33
2. CS Municipal Alexandria 11/4 26
3. SZATMÁRNÉMETI VSK 12/1 25
4. Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 12/1 25
5. Acad. Phoenix CSU Simona Halep Konstanca 8/8 24
6. Marosvásárhelyi BC Sirius Mureșul 8/6 22
7. Kolozsvári CS Universitatea 6/7 19
8. CS Municipal Târgoviște 4/10 18
9. Kézdivásárhelyi SE 5/7 17
10. CS Rapid Bukarest 2/13 17
11. CS Agronomia Bukarest 3/11 17
12. CSTBv CSU Olimpia Brassó 2/12 16
13. AC Triumf Botoșani 0/8 8
megnyert meccsek/elveszett meccsek
Pesek Attila