A Cenk-alatti együttes az elmúlt években rendre „karmester” szerepet játszott az élbojban, hiszen egy-egy jó játékkal mindig meg tudta lepni erősebb ellenfelét, és bele tudott szólni a „nagyok” harcába. A VSK is belefutott egy-egy váratlan brassói „pofonba”, ami a maga idején még edzői állásba is belekerült (Marius Doba távozása egy brassói vereség után). Legutóbb, majdnem napra pontosan két évvel ezelőtt győzött Brassó a VSK ellen, akkor 78–72 volt a végeredmény.
Idén viszont Dan Calancea edző tanítványainak nem jön ki a lépés. Csak a Botoșanit és a Rapidot tudták legyőzni, míg az Alexandriával, Kézdivásárhellyel, az Agronomiával és nemrég az Araddal (70–74) is szoros meccsen kaptak ki. Ugyanakkor a Kolozsvár és a Târgoviște egyetlen ponttal verte Brassót.
Az első, szatmárnémeti találkozón 105–69-es VSK-siker született, és úgy hogy ebben az idényben olyan érett a szatmári keret, hogy a nehéz pillanatokban is képes talpra állni. 12 győzelem mellett egyetlen vereség csúszott be, és ha ma is nyernek a lányok, az zsinórban a hetedik győzelme lesz Miguel Lopez edző tanítványainak.
A VSK erejét tükrözi, hogy Miljana Dzombeta személyében a bajnokság legjobb irányítója Lopez együttesét erősíti. A bosnyák válogatott – aki egyébként február elején elutazik a nemzeti csapattal Japánba, világbajnoki selejtezőre – mérkőzésenként átlagban 7,8 gólpasszal szolgálja ki csapattársait.
Sparkle Taylor a bajnokság második legjobb pontdobója (23,62 pont/mérkőzés), ugyanakkor az amerikai lány a bajokság leghatékonyabb játékosa (26,62 pontos hatékonysági mutató/mérkőzés).
A VSK korábbi játékosa, Sierra Moore (75,29 %), továbbá Dzombeta (71,79 %), Stephanie Kostowicz (60,48 %) és Taylor (57,99 %) foglalják el az első négy pozoíciót abban a táblázatban, amely a legjobb kétpontos dobók hatékonyságát rangsorolja.
Ilyen mutatókkal nem szabad hibázni a VSK-nak Brassóba, és két ponttal kell hazatérjen az idénybeli tizennegyedik bajnoki meccsről.
NŐI KOSÁRLABDA, NEMZETI LIGA, 17. FORDULÓ
Szombat
12.30: CS Rapid – Kolozsvári CS Universitatea
16.00: CSM Târgoviște – Phoenix Simona Halep Konstanca
16.30: CS Municipal Alexandria – Agronomia Bukarest
17.30: CSTBv CSU Olimpia Brassó – Szatmárnémeti VSK
18.00: FCC Baschet UAV Arad – Kézdivásárhelyi SE
Halsztották
Marosvásárhelyi BC Sirius Mureșul – Triumf Botoșani
Szabadnapos
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC