Péntek délelőtt elutazott Târgoviștére a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának a kerete, amely a Nemzeti Liga idei utolsó tornáján a házigazda CS Municipal és a CSTBv Olimpia Brassó együttesével fog mérkőzni ezen a hétvégén.
Mint ismeretes, a „burok”-rendszerben zajló bajnokságon, hétvégenként 2-3 mérkőzéses tornákat rendeznek három helyszínen. Ezen a hétvégén Târgoviște, Sepsiszentgyörgy és a bukaresti Agronomia-csarnok látja vendégül a mezőnyt. A VSK-val, a CSM-vel és az Olimpiával együtt a CSU Rookies Nagyvárad vesz még részt a târgoviștei „burokban”, utóbbival viszont a szatmáriak nem játszanak, hiszen ellenük már megrendezték a bajnoki mérkőzést.
Tizenegy játékost vitt magával Târgoviștére Miguel „Maikel” Lopez, Kilin Tünde maradt itthon, aki a múlt heti, Konstanca elleni találkozón izomhúzódást szenvedett, és ezért tíz napig pihentetnie kell a bal lábát. Szmutku Renáta sem tartott a kerettel, mivel pozitív eredménye volt az első koronavírus-tesztjének. A szatmári kosaras tünetmentes, és másodikra már negatív eredménye volt, de a biztonság kevdéért Lopez itthon hagyta a játékost.
Szombaton a brassói csapat lesz az ellenfele a VSK-nak. Dan Calancea edző tanítványai 10, illetve 5 pont különbséggel verték a nyítányon Kézdivásárhely, majd Târgoviște csapatát, majd Konstancát 28, Alexandriát 21 ponttal verték, a legutóbbi mérkőzésen pedig a kolozsváriakat verték viszonylag könnyedén, 12 pontos különbséggel. A két szerb és egy amerikai idegenlégióssal a keretben a Brassó közel ötven pontos vereséget szenvedett a Sepsitől, múlt hétvégén pedig Arad győzte le őket 15 pontos különbséggel. Öt győzelemmel és két vereséggel a táblázat 4. helyét foglalják el, és vélhetően a VSK legerősebb ellenfele lesz ezen a hétvégén.
Vasárnap a hézigazda CS Municipal Târgoviștéval mérkőzik meg a szatmári alakulat, amely ebben az idényben Kézdivásárhely (+8) és Alexandria (+11) ellen nehezen tudot nyerni, de kisebb meglepetésre Konstancát (+25) és Kolozsvárt (+4) is legyőzte. A Sepsi (-57), a Brassó (-5) és az Arad (-19) együttese verte az előző tornákon, és ezzel a táblázat 5. helyét foglalja el. Papíron a VSK az esélyes, viszont hiba lenne félválról venni Cătălin Tănase vezetőedző együttesét, amelynek keretében húzóerő a két veterán, de még aktív Ancuța Stoenescu (40 éves) és Larisa Toma (vasárnap ünnepli 46. születésnapját), illetve a rutinos Gabriela Irimia (30 éves).
A román élvonalban három hetes vakáció következik. Az odavágók utolsó tornáját jövő évben, a január 9–10-i hétvégén rendezik Târgoviștén, Sepsiszentgyörgyön és Konstancán. A VSK vélhetően a háromszéki településre kell majd utazzon, ahol Kézdivásárhely ellen fog játszani, majd következik a Sepsi elleni rangadó.
A román szövetség még nem közölte, hogy az Agronomia mikor pótolja majd elmaradt három mérkőzését. Mint ismeretes, a bukaresti keret két hétig karanténban volt a koronavírussal fertőzöttek magas száma miatt. Többek között a VSK-val kell majd pótolja a bajnoki találkozóját.
NŐI KOSÁRLABDA, NEMZETI LIGA, 8. FORDULÓ
Târgoviștei „buborék”, szombat
16.00: CS Municipal Târgoviște – CSU Rookies Nagyvárad
19.00: CSTBv Olimpia Brassó – Szatmárnémeti VSK
Bukaresti „buborék”, szombat
Rapid Bukarest – FCC Baschet Arad
Agronomia Bukarest – Kolozsvári Universitatea
Sepsiszentgyörgyi „buborék”, szombat
CS Municipal Alexandria – Kézdivásárhelyi SE
Phoenix Konstanca – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC
NŐI KOSÁRLABDA, NEMZETI LIGA, 9. FORDULÓ
Târgoviștei „buborék”, vasárnap
13.00: CSU Rookies Nagyvárad – CSTBv Olimpia Brassó
16.00: Szatmárnémeti VSK – CS Municipal Târgoviște
Bukaresti „buborék”, vasárnap
FCC Baschet Arad – Agronomia Bukarest
Kolozsvári Universitatea – Rapid Bukarest
Sepsiszentgyörgyi „buborék”, vasárnap
Kézdivásárhelyi SE – Phoenix Konstanca
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC – CS Municipal Alexandria
A mérkőzéseket a Román Kosárlabda-szövetség hivatalos YouTube-csatornája, a FRB Tv közvetíti.
Pesek Attila