Megkezdődnek a női kosárlabda Nemzeti Liga első rájátszásának visszavágói, a Szatmárnémeti VSK lányai pedig az egyetlen csapatot fogadják, akit sikerült legyőzni az elmúlt egy hónapban.
A Brassói Olimpia elleni idegenbeli hangzatos siker után ugyanis sorra jöttek a kudarcos teljesítmények. Pedig a február 22-i győzelem nagyot szólt, hiszen Jose Araujo edző tanítványai öt emberrel verték a Román Kupa friss ezüstérmesét. Azóta viszont nem talál magára a szatmári csapat, és ez elsősorban a fizikai felkészülés hiányának tudható be.
Úgy lenne stílszerű, hogy a brassóiakat hazai pályán is verje a VSK. Bemutatkozik a szatmári közönség előtt Briyona Canty is, aki szerdán, Sepsiszentgyörgyön játszotta az első mérkőzését a VSK mezében. Talán néhány perc játékot elvállal Matea Tavic is, aki – sérülésből ugyan – friss erőként térhet vissza a pályára.
A szombati Szatmárnémeti VSK – Brassói Olimpia mérkőzés 18 órakor kezdődik a Both Katalin Sportteremben.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 1. rájátszás, felsőház, 25. forduló, szombat
Galaci Phoenix – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC
Szatmárnémeti VSK – Brassói Olimpia
Kolozsvári Universitatea – CSM Târgoviște.
Az állás: 1. Sepsi-SIC 47 pont, 2. Târgoviște 41, 3. Kolozsvár 40, 4. Brassó 37, 5. Galac 36, 6. Szatmár 33.