Nagykároly

Bővül a sportbázis

2015.02.27 - 10:23

Tovább folytatódhat a Károlyi-kastély kertjében található, szabadtéri sportolásra ösztönző bázis korszerűsítése: öltöző és zuhanyzó épül.

Keddi ülésük keretében arról is döntést hoztak a nagykárolyi tanácsosok, hogy zöld utat biztosítanak annak a megvalósíthatósági tanulmánynak, mely annak a határokon átívelő, HU-RO-s együttműködésből megvalósuló projektnek a hozománya, amelyet Nagykároly önkormányzata Géberjénnel közösen készített. A feléledő, felfrissülő kastélykertet célzó projekt keretében több fát kivágtak, átköltöztették a sportpályákat, valamint új ösvényeket alakítottak ki, hogy ezáltal a nagykárolyiak számára a park azon részei is könnyebben hozzáférhetővé váljanak, amelyek eddig nem voltak megközelíthetőek. A víztorony melletti dombos részekhez eddig nem vezetett út, tavaly viszont kialakításra került itt is egy ösvény, mely által a kastélykert egészében végigsétálható. Ugyancsak ennek a projektnek a részeként felépítettek két nyilvános illemhelyet, s várhatóan idén tavasztól használatba is adják azokat.

A keddi tanácsülésen a Lovarda épülete mögötti részre kialakított sportpályákhoz építendő öltöző és zuhanyzó megvalósíthatósági tanulmányát hagyták jóvá a tanácsosok.

A projekt felelőse, Carmen Egli, a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Uniós Pályázatíró Iroda vezetője a témához kapcsolódó felszólalásában kifejtette, hogy a 33 558 eurós összértékű beruházás által egy 103,2 négyzetméternyi alapterületű épületet alakítanak ki, amelyben női-férfi mosdó, öltözők, illetve a bírók számára is egy öltöző, emellett egy olyan helyiség, ahol elvégezhetik a pályák és egyéb létesítmények karbantartásához szükséges munkákat. Ugyanakkor a jelzett összegből további növényeket ültetnek ki a parkba. A szakember ugyanakkor arra a kérdésre is választ adott, hogy mikortól vehetik igénybe a sportpályákat hivatalosan is a nagykárolyiak — mint kiderült, tavasztól már használhatók lesznek, de az még nem dőlt el, hogy ingyen, vagy bizonyos használati díj befizetését követően-e.