Olcsósága miatt nagyon szereti Szatmárt az olasz érdekeltségű G. P. Sofa Kft., mely már meglévő gyárai mellett pár éven belül két újabbat nyitna a szatmárnémeti Déli Ipari Parkban.
Péntek délelőtt ünnepélyes, alapkőletételnek megfelelő alaposzlop-állítási ünnepséget tartottak a díványokat, pamlagokat, kanapékat, sarokülőket és ágyakat gyártó, Romániában 2001 óta jelen lévő G. P. Sofa Kft. ipari parki, készülő gyáránál. A beruházás részleteiről a cégtulajdonos még az esemény kezdete előtt exkluzív információkat osztott meg a Szatmári Friss Újsággal. Giuseppe Pavone elmondta, az amerikai piacra való betörés miatt van szükség arra, hogy ipari parki csarnokokkal bővítse a termelését a cég; úgy tervezik, ha az október harmincadikai nyitási határidővel építeni kezdett első csarnok készen lesz, az európai piac után a teljes amerikai kontinensen — Kanadától a Tűzföldig — jelen lesznek. Ötvenezer négyzetméteren épül az első termelőcsarnok az ipari parkban, egy-másfél éves várakozási időt követően, várhatóan 2018 tavaszán aztán a második, negyvenezer négyzetméteres csarnok építésének is nekikezdenek majd, összesen háromszáz új munkahelyet teremtve. Nagyon kevés jól képzett faipari szakmunkás van Szatmáron, nyilatkozta Pavone, ezért már a középiskolában megpróbálják a G. P. Sofa gyártósorai felé terelni a szakoktatásban résztvevőket annak érdekében, hogy a cég munkaerőigényét ki tudják szolgálni.
Nem a teljes cégcsoport, hanem egyedül csak a G. P. Sofa zárt tavaly negyvenmillió eurós forgalommal — mely a fagerendától a kész kanapéig mindent maga készít el. Ha befejeződik az új, ipari parki csarnokok építése és felszerelése, ezt a forgalmat az éves 250 millió eurós szintre emelnék, hat éven belül. Ez kicsit soknak tűnik, de a cégtulajdonos szerint elérhető a cél, főleg mert 100 millió euró értékben vannak olyan megrendelései a cégnek, amelyeket mai kapacitása mellett nem tud kielégíteni.
A cég termékeivel szembeni kereslettel ellentétben a fizetésekkel nem igazán dicsekedhet a G. P. Sofa, Pavone azt mondja, ezer lej a termelőrészlegen a havi nettó átlagfizetés, de ha beindulnak a szatmárnémeti üzemek, itt akár ötven százalékkal is jobb bérek lehetnek.
Princz Csaba