Szatmárnémeti

Bővített az Anvis

2014.07.03 - 18:01

A csütörtökön megtartott nyitóünnepséget követően hivatalosan is megkezdte a termelést új, ipari parki egységében az Anvis Group Kft.

Az utóbbi idők egyik legdinamikusabb szatmárnémeti vállalkozása kétszeresére bővített termeléssel és ehhez mérten bővített alkalmazotti létszámmal indította meg hivatalosan is a munkát a szatmárnémeti ipari parkban. Ez azt jelenti, hogy az eddigi 4,2 ezer négyzetméteres termelési felületet megduplázva, tegnaptól 8,2 ezer négyzetméteren folyik a munka az autóipar számára rezgéscsillapítókat előállító gyárban. Az Anvis Group olyan ügyfeleket tart számon, mint a BMW, a Mercedes, a Renault-Nissan, az Audi, a Porsche, a MAN vagy a ZF Sachs.

Növekedés évről évre

A nagy fontosságú lépés megtételének előzményeiről Florin Popoviciu, a szatmárnémeti gyár vezérigazgatója beszélt, mint mondta, 2003-ban a Fagului utcai Autonova-platformon huszonhat alkalmazottal, 3,5 millió eurós éves forgalommal kezdték meg a termelést. „Ma az ipari parki csarnok beüzemelésével több mint kétszáz embert foglalkoztatunk, és évi harminckétmillió eurós forgalmat számolunk” — tette hozzá. A rövid távú jövőbeli tervekről szólva a gyárigazgató elárulta, hogy 2017-re azt szeretnék elérni, hogy átlépjék az évi százmillió eurós forgalmat, és legalább ötszáz alkalmazottat foglalkoztassanak a gépsoroknál.

Modern termelőegység

A japán többségi tulajdonos részéről Mitsuru Watanabe ügyvezető alelnök is beszélt a megnyitón, azt szeretnék, ha a szatmárnémeti ipari parki gyár a régió legnagyobb termelőegységévé válna. Olaf Hahn, az Anvis Group ügyvezető igazgatója elmondta, az új piaci követelményeknek megfelelően alakították ki az új gyáregységet, az itt folyó termelés a legújabb környezetvédelmi előírásoknak is megfelel.

A megnyitón megjelent helyi hivatalosságok is üdvözölték az Anvis által felmutatott fejlődést, Adrian Ştef megyei tanácselnök a továbbiakban is támogatásáról biztosította a menedzsmentet, Radu Roca alpolgármester szerint mindig szívesen látnak a megyeszékhelyen új munkahelyeket teremtő, dinamikusan fejlődő vállalkozásokat.

Princz Csaba