Nagykároly

Bővítenék a járóbeteg-rendelő intézetet

2019.03.08 - 15:24

Több jelentős minőségi változás is történt a nagykárolyi egészségügyi ellátás körülményeinek tekintetében az utóbbi években.

Az egyik leglátványosabb átalakuláson a helyiek által csak „poliklinikaként” emlegetett intézmény, a járóbeteg-rendelő intézet épülete ment keresztül — emlékeztetnek egy önkormányzati híradásban. Felújították, kibővítették, és a városvezetőség tervei szerint tovább javítanának a szolgáltatások minőségén.

„A Regionális Operatív Program kiírására készített pályázat értelmében további, nagyjából 1 millió euró összértékű fejlesztéseket tervezünk ebben az intézményben. Ebből a pénzből korszerű gépeket és a szakorvosok igényeinek megfelelő felszereléseket tudnánk beszerezni, amelyekkel hatékonyabb és eredményesebb munkát végezhetnének” — vázolta elképzeléseit Kovács Jenő polgármester.

Nagykároly elöljárója arról is beszélt, hogy további pályázati kiírások révén arra is lehetőségük nyílna, hogy plusz rendelőkkel bővítsék a már meglévő épületet.

„Néhány nappal ezelőtt további pályázati lehetőségekről szereztünk tudomást. Épületbővítési projektekről van szó, s már készítjük is a dokumentációt annak a 6 vagy 8 rendelőnek a kialakítására, amelyek a meglévő járóbeteg-rendelő intézetet épületéhez lennének csatolva. A tervezett új rendelők felszerelését is tartalmazza a projekt összköltsége. Van remény ugyanis arra, hogy bővítik a kiírásokat ezen pályázati tengelyen. Úgy néz ki, hogy a kormány által tervezett 'megakórházak' kialakítására vonatkozó projektek nem valósulnak meg. Ezért a szakemberek úgy gondolják, hogy ezeket a pénzeket hozzáférhetővé teszik más kategóriák számára is. Így fejlesztésekre nyílna lehetőségünk az ambuláns ellátás területén. Úgy gondolom, nemcsak a magam, hanem a többi városvezető nevében is beszélhetek, amikor azt mondom, hogy reméljük, azokat a pénzeket, amiket a kormány minisztériumai — szállításügyi minisztérium, fejlesztési minisztérium stb. — nem bírnak lehívni, minél hamarabb leosztják a különböző pályázati tengelyekre, így hozzáférhetővé válnak számunkra is. Persze hazabeszélek, amikor azt mondom, hogy mi a 13-as tengelybe várunk több pénzt, hiszen ott vannak már leadott pályázataink, de a munka nem állhat meg, s a már megnyert, 25 millió euró összértékű projektjeink mellé további 12 millió euró elnyerésére készülünk” — nyilatkozta Kovács Jenő polgármester.