Sport

Bőséges fociprogram Újvárosban

2013.07.25 - 10:42

Pénteken Csenger ellen, szombaton Kállósemjénnel játszik felkészülési meccset az Avasújvárosi Talna, szombaton és vasárnap ifitornát rendeznek, vasárnap este pedig az öregfiúk lépnek a pályára.

A harmadosztályos Zilahi FC lesz az Avasújvárosi Talna ellenfele a Román Kupa országos selejtezőjének második fordulójában – döntött a román szövetség (FRF) versenyszervező bizottsága. A találkozót jövő hét szerdán 17.30 órától rendezik az újvárosi pályán.

Mint ismeretes, a kupasorozat megyei győztese játék nélkül kvalifikálta magát a második körben, ugyanis az első fordulóbeli ellenfele, a Gyulafehérvári Europa egyesület megszűnt. A szabályzat szerint a második körben bekapcsolódnak a küzdelemben a Liga 3 csoportjainak elmúlt idénybeli 2–8. helyén végző együttesek is. A szilágyságiak 2013-ban az 5. csoport 6. helyén zártak. A szériák győztesei – így a Szatmárnémeti Olimpia FC is – a 4. fordulóban kezdik a kupaküzdelmeket. A 2. etapban a FRF harmincöt mérkőzést tervezett be, ebből hármat biztos nem rendeznek meg, mivel a párosítás egyik klubja idő közben megszűnt.

A negyedosztályos újvárosiak egyébként már javában készülnek a következő idényre. Dacian Nastai edző legénysége az elmúlt napokban két felkészülési mérkőzést játszott a Szatmárnémeti Olimpia FC II-vel, mindkét találkozót megnyerték a „sárga–kékek”. Emellett a magyarországi negyedosztályos újonc Csenger FC-vel is megmérkőztek az újvárosiak, 5–4-re győztek, a találkozó visszavágóját pénteken rendezik 18 órától Pusztadarócon. Szombaton 18 órától a testvértelepülés Kállósemjén (Szabolcs megyei II. osztály) focicsapatával játszik még egy barátságos találkozót a Talna – de vélhetően többnyire tartalékosan fog játszani –, július 31-én pedig jöhetnek a zilahiak. „Mindenképpen a továbbjutás a cél. Ezért készülünk olyan odaadóan. Nem lesz könnyű falat, de szerintem verhető a Zilahi FC” – vélte Büte Pál, az újvárosi egyesület vezetőségének a tagja.

Focihétvége

Ezen a hétvégén egyébként nem fognak unatkozni a helyi focikedvelők, ugyanis a falu korszerű focipályáján már szombat reggel 9 órakor megkezdődnek az események. Kilenc csapat részvételével rendezik az Avasújváros Kupát 8 éven aluli labdarúgóknak. A szervezők már elkészítették a csoportbeosztásokat, így az A jelzésű kvartettet a Szatmárnémeti Primavera SK, a Szatmárnémeti Juniorul SK, az Avasújvárosi Talna és a Szatmárnémeti Olimpia FC „sárgák” alkotják, míg a B csoportban az Avasfelsőfalui Il Calcio, az Olimpia FC „kékek”, a Börvelyi Stăruinţa és a Máramarosszigeti Plimob kapott helyet. 18 órakor kezdődik majd a Talna – Kállósemjén felnőtt felkészülési mérkőzés, vasárnap 10 órától pedig a 11 éven aluliaknak rendezik a Fedorca Csaba Kupa küzdelmeit. Itt az A jelű szériában játszik majd a Primavera SK, a Juniorul SK, a Kinder FC Nagykároly, a Plimob, míg a másik ágon a Szatmárnémeti LPS, a Besztercei Gloria, a Nagybányai Dinamic és a Máramarosszigeti Atletic fog mérkőzni. 15 órától Avasújváros és Sárközújlak öregfiúcsapatai játszanak egy gálameccset.