Külföld

Borrell: Európa egységes, de cselekedni kell, mielőtt túl késő lenne

2020.01.11 - 09:59

Európa egységes, de cselekedni kell, mielőtt túl késő lenne - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek iráni-amerikai viszály kiéleződése miatt felerősödött közel-keleti konfliktus miatt összehívott rendkívüli tanácskozása utáni sajtótájékoztatón.

Josep Borrell tájékoztatása szerint az EU nemzetközi válsághelyzetben történő lehetséges fellépéseiről tárgyaltak, elsősorban a feszültség mérsékléséről, amely az Unió számára prioritás, mivel "a legfrissebb fejlemények azt mutatják, hogy a válság ellenőrizhetetlenné válhat".

A politikus az iráni helyzettel kapcsolatban megerősítette, hogy csakis politikai megoldás létezik a válság kezelésére, továbbá arra bíztatta Iránt, hogy továbbra is tartsa tiszteletben a nukleáris programjáról 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodást. Reményét fejezte ki, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nyomon követi az iráni atomprogrammal kapcsolatos fejleményeket.

Hozzátette: "Az Iránnal kötött nukleáris megállapodás kapcsán mi, európaiak, eltérő helyzetben vagyunk, mint az Egyesült Államok. Amerika kivonta magát az egyezmény alól, mi viszont arra törekszünk, hogy a megállapodás ne váljon semmissé".

A líbiai helyzettel kapcsolatban a főképviselő kitért a Ghassan Salaméval, az ENSZ-főtitkár líbiai különmegbízottjával folytatott megbeszélésre, amelyen a különmegbízott figyelmeztetett a Líbiában növekvő terrorveszélyre és a migrációs kockázatra.

"A régió stabilitása egyre csökken, különösen az olyan új geopolitikai szereplők feltűnésével, mint Törökország és Oroszország. Az egész eddigi geopolitikai helyzet megváltozhat" - mondta.

A szerdai iráni ukrán repülőgép-szerencsétlenséggel kapcsoltban Borrell nem foglalt állást, mondván, folyamatban van a nyomozás.

"Tisztában vagyok azzal, hogy néhányan a külügyminiszterek közül tényként közölték, hogy nem baleset volt. Az én pozíciómban azonban még felelőtlenség lenne erről nyilatkozni anélkül, hogy részleteiben ismerném ezt a kényes ügyet" - mondta.

MTI