Programajánló

Borfesztivál Krasznabélteken

2014.08.06 - 12:15

Második alkalommal szerveznek borfesztivált Krasznabélteken. A tervek szerint bővül a program — idén magyarországi sztárok is fellépnek.

Augusztus 16–17-én második alkalommal szervez borfesztivált Krasznabélteken a helyi önkormányzat a Krasznabélteki Szent Orbán Hegyközség, a német fórum helyi szervezete, valamint a megyei hagyományőrző központ közreműködésével. Amint Bartók Gurzău Ioan polgármestertől megtudtuk, a tavalyi első rendezvény után idén színesíteni és bővíteni kívánják a programot, ugyanakkor nemzetközivé is tennék a rendezvényt, hogy a komoly borászati múlttal rendelkező település egyik legjelentősebb rendszeres eseményévé tegyék az ünnepséget. Az elöljáró szerint a kulturális program lényegesen gazdagabb lesz idén, ugyanis magyarországi fellépők is szerepelnek a programban — a hazai Dancs Annamari és a szatmári Bertici fivérek mellett itt lesz Sihell Ferry és Henna, valamint a Desperado együttes is. A kétnapos rendezvény során román, magyar, sváb és cigány hagyományőrző együttesek produkcióit tekintheti meg a közönség. A hangsúly, természetesen, a borokon lesz — a gazdák számára a vásártéren állítanak fel standokat. A polgármester szerint ez nem jelenti azt, hogy másfajta italt nem lehet majd forgalmazni. Bartók Gurzău Ioan hozzátette: újdonság az is, hogy idén a lacikonyhások is kínálhatják majd portékájukat a borfesztiválon. Mint megtudtuk, a rendezvényen részt vesznek Krasznabéltek testvértelepülése, a tokajhegyaljai Rátka borászai is, továbbá Ukrajnából is várnak vendégeket. A polgármester azt is elárulta lapunknak, hogy ukrajnai testvértelepülési kapcsolat kialakításán dolgoznak, és az sem kizárt, hogy épp a fesztivál keretében alapozzák meg az együtműködést.

Babos Krisztina