Nagykároly

Bor a kastélyban – szombaton és vasárnap Nagykárolyban

2024.07.26 - 16:55

A Partiumi Falugazdász Hálózat harmadik alkalommal szervezi meg nagyszabású nagykárolyi rendezvényét, amely most is rengeteg programmal és rengeteg kitűnő borral várja az érdeklődőket.

A július 27-28-ai, Bor a kastélyban elnevezésű rendezvényen tizenöt kárpát-medencei borászat mutatja be kínálatát, a résztvevőknek pedig nincs más dolguk, mint elmerülni a kitűnő borok tengerében.
Mindenképp fontos, hogy a jó hangulat, a fúvószenekari és könnyűzenei koncertek mellett két izgalmas programpontja is lesz az idei eseménynek. 

Fehértől vörösig

Az első a Mesterkurzus szombaton, amelyen a résztvevők megtanulhatják a különböző borok sajátosságait, így nem csak a fehéret a vöröstől, vagy az édeset a száraztól tudják majd nagy biztonsággal megkülönböztetni, hanem egy kis szaglászás és ízlelés után a különböző szőlőfajtákat, azok specifikus jellegeit is azonosítani tudják majd.

Borismeret

A tanultakat pedig másnap, vasárnap a Bormaratonon kamatoztathatják, melyen a 15 pincészet egy-egy borát kóstolva azonosíthatják be a nedűket – a legügyesebbek pedig értékes jutalomban is részesülnek.

Borkvíz

Kitűnő szórakozást ígér a Borfilozófia kvíz is Kozsóval a kvízmesterrel, amelyen a borral kapcsolatos kérdéseken túl általános műveltséggel kapcsolatban is bizonyítani kell a jártasságot.

A műsort látva kijelenthetjük: nem fog csalódni az, aki kilátogat szombaton és vasárnap délután a Károlyi kastély kertjébe, hiszen jó idő, jó hangulat él jó borok várják majd!

A rendezvény teljes programja ITT olvasható.

Közlemény

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Művelődés közönségtalálkozó Nagykárolyban

A rendezvényen nem csak a legújabb lapszámról lesz szó, hanem korábbi, közérdeklődésre számot tartó írásokat közlő kiadásokról is.
Nagykároly

Szentmise Boldog Celestina Donati születésnapján

Vele együtt megemlékeznek Celestino Zini, Siena egykori érsekéről is, aki Celestina anya társa volt a kongregáció megalapításában.
Nagykároly

Március 15 Nagykárolyban: „…ez nem csak a múlt ünnepe!” - KÉPGALÉRIA

A város büszke arra, hogy történelme során mindig voltak olyanok, akik hittek ezekben az értékekben és tetteikkel gazdagították a közösséget.