Romániában a jelenlegi szabályozás alapján 180 nappal a második oltás beadása után már kérhető egy harmadik immunerősítő „booster dózis”, vagyis emlékeztető adag, amellyel sokan már éltek is. Sok oltott esetében viszont nem ugyanazzal a típusú vakcinával történik az emlékeztető, 3. dózissal való immunizálás.
A CNCAV tájékoztatása szerint a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni oltásából két dózis szükséges a védettséghez, a másodikat 21 nappal az elsőt követően kell beadni. A harmadik, booster dózis lehet a Pfizer–BioNTech vakcinája vagy a Moderna oltása, legkevesebb 180 nappal a második adag beadását követően.
A Moderna vakcinájából szintén két dózis szükséges a védettséghez, a másodikat 28 nappal az elsőt követően kell beadni. Akiket teljeskörűen Modernával oltottak be, egy fél adag (50 mikrogramm, azaz 0,25 ml) Moderna-vakcinát kaphatnak emlékeztető oltásként vagy pedig egy adagot a Pfizer–BioNTech-vakcinából.
Az AstraZeneca vakcinájából szintén két dózis szükséges a védettséghez, a másodikat az elsőt követő 28–84 napon belül kell alkalmazni. Az AstraZenecával teljeskörűen beoltottak 180 nap elteltével kérhetik a harmadik oltást, amelyik lehet egy adag Pfizer–BioNTech- vagy egy adag Moderna-vakcina.
A tudományos kutatások eredményei alapján született ajánlásokból kiindulva november 8-ától hírvivő RNS-alapú (tehát Pfizer vagy Moderna) emlékeztető oltást javasolnak azoknak, akiket eredetileg az egydózisú Johnson&Johnson-vakcinával oltottak be. Ha azonban az oltakozó személy ragaszkodik a Johnson&Johnson termékéhez, azt is megkaphatja emlékeztető oltásként. Az emlékeztető oltás beadásának feltétele ebben az esetben is az, hogy az immunizálás óta teljen el 6 hónap.
Bumbuluţ Krisztina