Sport

Bolond futam Mogyoródon

2015.07.26 - 18:26

Ebben a Forma–1-es idényben először fordult elő, hogy nem állhatott dobogóra a Mercedes csapat valamely pilótája, ugyanakkor Sebastian Vettel pályafutása során először nyert a Hungaroringen.

A mogyoródi 30. Magyar Nagydíj rendkívül fordulatos futamot hozott. Az élről rajtoló, címvédő és az összetettben még mindig vezető brit Lewis Hamilton beragadt a rajtnál, elrontották a kerékcseréit, kiütötte Daniel Ricciardot, ezért orrkúpot kellett cserélni az autóján, majd boxutca-áthajtásos büntetést kapott, de így is pontszerző, 6. helyen zárt. Csapattársának, Nico Rosbergnek 5 körrel a vége előtt kellett lemondania a dobogóról, ő is összeakadt Ricciardoval és kényszer-kerékcserére hajtott ki a boxba, de visszajött a 8. helyre.

Vettel egyébként villámrajtot vett, végig magabiztosan vezetett és nyert. A futam leintése után meghatódott és a múlt héten eltemetett francia pilóta, Jules Bianchi emlékét idézte fel: „Köszönöm Jules, ez a te győzelmed. Tudom, hogy ebben az autóban ültél volna” — üzente Vettel a célba érés után a Ferrariból. Csapattársa, Kimi Räikkönen is hatalmasat rajtolt, a táv feléig a második volt, azonban a Nico Hülkenberg balesete miatt beküldött Safety Car-fázis után kevéssel feladta a versenyt.

Magyar Nagydíj, pontszerzők: 1. Sebastian Vettel (Ferrari), 2. Daniil Kvyat (Red Bull Racing), 3. Daniel Ricciardo (Red Bull Racing), 4. Max Verstappen (Toro Rosso), 5. Fernando Alonso (McLaren), 6. Lewis Hamilton (Mercedes), 7. Romain Gorsjean (Lotus), 8. Nico Rosberg (Mercedes), 9. Jenson Button (McLaren),10. Marcus Ericcson (Sauber).