Több ezer érdeklődő, 20 méteres kolbászok, jókedvvel és vidám hangulattal fűszerezett kemény munka, ínycsiklandó „disznóságok” és nem csak, érdekes szakmai fortélyok, szebbnél–szebb porták – a Böllérversenye idén is megmozgatta a régiót, határon innen s túl.

Az eper és Ugocsa fővárosába, azaz Halmiba vezetett minden út szombaton (kinek már kora hajnalban, kinek csak úgy délfelé), ahol idén kilencedik alkalommal szervezte meg a Szatmár megyei RMDSZ hagyományos Böllérversenyét — amely az évek során sokkal több lett, mint „egy verseny”, hiszen a megye majdminden településéről, de Magyarországról és Kárpátaljáról is érkezett csapatok az eddigi megmérettetések tapasztalatával és rutinjával – minden tekintetben egyre magasabbra helyezett mércével, szebbnél–szebb „portákkal” – igyekeztek megmutatni a vidékükre, településükre jellemző disznótoros szokásokat, elkészíteni a csak rájuk jellemző fűszerezésű-ízvilágú disznóságokat, a böllérek pedig kezük gyorsaságát és a szakmaiságot. Két csapat azonban most vett részt első alkalommal a disznólkodásban (de nem ezért számítottak különlegesnek): Halmi testvértelepülése, az alig pár kilométerre, de már más országban lévő Nevetlenfalu, akik nem csak a történelmi Ugocsának a 'másik' részét, de egész Kárpátalját is képviselték, valamint a környzetevédelmi ügynökség Örökzöldek csapata, akik az óvári Ştefania gyermekotthon kilenc lakójával és azok kísérőivel érkeztek, hogy a gyermekek is megismerkedjenek a még soha nem látott disznóvágással, annak fortélyaival, az ételek elkészítésével — a nap végén pedig a gyermekotthon kamrája jó időre olyan finomságokkal lett tele, amelyek a kis lakók keze munkáját is dícsérték.

Tisztességes disznóvágáshoz illően, már korán reggel nagy volt a sürgés–forgás a Böllérverseny helyszínén, melyet Pataki Csaba tanácselnök és Vincze Lóránd EP-képviselő párszavas köszöntője „nyitott meg”, majd az uniós normáknak megfelelően, először kábító-pisztollyal lőtték meg az állatokat és gyors, futószalagszerű szúrásokat követően — összesen 32, kolbászba, hurkába, toroskáposztába és megannyi ínycsiklandó finomságba „kívánkozó” disznónak adták meg a végtisztességet — minden csapat felkapta „zsákmányát” s kezdetét vette a verseny és a perzselés. Pár csapat, ragaszkodva a hagyományokhoz, szalmával perzselt, és voltak akik a sváb hagyományokhoz híven tűzforró vízzel „kopasztották” meg a röfit, de legtöbben a gyorsaságot részesítették előnyben és gázzal perzselték teljesen pőrére az állatot. Természetesen a perzselés műveletével megkezdődött a butykosok körbejárása is, s a február elejéhez képest kimondottan enyhe időben a különböző „kedélyjavító” folyadékok belülről biztosították a jelenlévők kellemes közérzetét — és egyúttal a pálinkazsűrit is munkába állították, hiszen végigkóstolva a 32 csapat fogó– és vendégfogadó pálinkáit kellett dönteniük, melyik is a legfinomabb.

Mire az állatok tisztára csutakolva felkerültek a bontó-rácsra vagy állványra, az üstökben máris forrtak a borok, különlegesebbnél – különlegesebb fűszerezéssel, mazsolától citrom- és narancskarikákon át az almaszeletekig. Közben pedig dolgoztak a kések, villanásuk nyomán darabolódtak a húsok, kikanyarítódtak a sonkák, szeletelődtek a karajok — s az errefelé nem ismert, sváb szokás szerinti, azaz lábaitól felakasztott, függőleges állatbontást igencsak népes nézősereg állta körbe, fotózta a gyorsan előkapott mobiltelefonokkal a böllérek mozdulatait, s osztották-szorozták a módszer előnyeit, nehézségét, könnyebbségét (és az elismerő hümmögések nyomán nem kizárt, hogy majd a karácsonyi disznóvágáskor ki is próbálják az „újdonságot”). Működésbe léptek a darálók – hol szigorúan csak a kézi, hol az elektromos –, töltődtek a májas-véres hurkák, a kolbásztekercsek, párolódott a torosba való káposzta — és egyre népesebb számban érkeztek a kíváncsiskodók is. Sem látni–, sem kóstolnivalóban nem volt hiány, hiszen a csapatok nagy hangsúlyt fektettek most is „sátruk” egyedivé tételére, alakította ki díszes falusi portákat ahol szalmabábuk „köszöntötték” az arra járót, aggattak régi falvédőket, terítőket, hímzéseket (s a bemutatóból természetesen nem hiányoztak a messze földön híres bogdándi szőttesek sem), kerámiatárgyakat, de nem hiányzott a kolbászkákkal-szalonnával díszített 'karácsonyfa' sem — a kínált „falatok” tárháza pedig megszégyenítette a leghatártalanabb fantáziát is. A lázáriak például („kis könnyű nyitánynak” a húsok előtt) tinóru gombás, málékását töltött káposztát kínáltak, a mikolaiak kemencében sült havasi kiflit, a tepertős pogácsák, hájastészták szinte sehonnan nem hiányoztak, a túrterebesiek hagyományosan tárcsán sütöttek hirtelen „energianövelő” hússzeleteket, a kolcsiak malackafejre formázták a cipókat, akárcsak a halmiak a pogácsát, az avasújvárosiak ott sütötték frissen a szalagos– és szilvaízes fánkot (az övék volt egyébként a legnépesebb, 64 fős csapat és a legfiatalabb csapattag is, az alig három hónapos Annamária), a Vadászok csapata biztonsági okokból hanyagolt minden vadhúst, de ételeiket vadashoz illő fűszerezéssel ízesítette, a magyargéresiek kemencében sült kenyere, pontosabban kenyerei, pedig ámulatba ejtették a zsűrielnök Gulyáskirályt, azaz Csányi Sándort, aki örömtől ragyogó szemekkel gyönyörködött a három kerek csodában. Nem lazsált az alaposan próbára tett zsűri sem, fáradhatatlanul járta körbe-körbe a csapatokat, kóstolt, figyelt, kérdezett és pontozott; nem csak az elkészült ételeket, hanem a műveletek elvégzését, a standok díszítését, a disznóvágási hagyományok bemutatását és a különlegességeket is — kora délutánra minden csapat sátrában megsült a kolbász – hurka, elkészült a töltött- és toroskáposzta, feltekeredtek a kolbászkerekek (ki 10, ki 19, ki 20 méteresre tekerítette), fokozódott a jókedv, s nem csak a különféle melegítő-italok hatására, hanem néptáncoknak – népdaloknak és a Parno Graszt fergeteges koncertjének köszönhetően.

Nap végén díjtalan nem maradt senki: IX. Szatmári RMDSZ Böllérverseny abszolút győztese (a szabályok értelmében az a csapat nyert, amely a legtöbb versenyszámban ért el első helyezést) ismét a tasnádi RMDSZ csapata lett, az ezüstérmes-kancsót az Örökzöldek csapata, a bronzérmet pedig Halmi csapata kapta, akik a kárpátaljai Nevetlenfalu csapatával voltak összetársulva — utóbbiak a Legfrissebb csapat különdíjat is átvehették, mert bár alig pár kilométer a távolság a két település között, mégis ők keltek – indultak a legkorábban a határátkelés miatt. Természetesen egyetlen csapat sem távozott üres kézzel: a legjobb levest Egri, Kökényesd és Magyargéres csapata készítette; a legfinomabb kolbászt Tasnád, az Örökzöldek és Magyarcsaholy csapata, a legjobb hagymást vért Batiz, Mikola és Nagykolcs csapata készítette, a legízletesebb toroskáposztát pedig Tasnád, Halmi és Erdőd csapata. A legjobb májashurka kategória győztesei: Örökzöldek, Tasnád, Szárazberek csapata, míg a véreshurka rangsora: Szatmárhegy és Avasúváros csapata. A legjobb bontást Csomaköz és Erdőd böllére végezte, a leggyorsabban pedig Vetés és Csanálos hentese dolgozott, a bogdándiak perzseltek a legszebben, a magyargéresiek készítették a legjobb pogácsát, a Vadászok voltak a legsportosabb csapat, a leghímesebbek a szamoskéri Kol-Bikák keresztszemes hímzéssel díszített kötényeikben, legkreatívabbak a szatmárhegyiek, míg a legtapasztaltabbak a szatmárnémeti RMDSZ-csapata volt, legbulisabbak (hagyományosan) a szatmárudvariak, legvendégszeretőbbek a túrterebesiek, legjobban elrendezett portájuk a Csorvási Vadkanoknak, legszebb portája Sárközújlak, Ákos és Hadad csapatának volt. Legtisztább udvaruk a mezőfényi Vadkanoknak volt, a leghosszabb kolbászt pedig Lázári és Gencs csapata tekerítette — előbbi konkrétan 20, utóbbi picivel kevesebb mint 20 méteresre.

Elégedetten summázták a pálinkafelhozatalt az italzsűri tagjai is — a megversenyeztetett itókák között a szilvapálinka vitte a prímet a kajszibarack, a birs és a körte mellett, almapálinka most nem volt, volt viszont egy különleges feketeriblizli pálinka, ami különdíjat is hozott az egri csapatnak. A pálinka-kategória első díjas itókáit Avasújváros, Ákos és Erdőd csapata kínálta, második helyen a hadadi és a halmi, míg harmadik helyen a tasnádi, a túrterebesi és a sárközújlaki nedű végzett. Forralt borok tekintetében azonban — fűszerezéstől függetlenül — szinte minden csapat elkövette ugyanazt a hibát (amit szinte mindannyian elkövetünk készítésekor): 'beédesítjük' az itókát, pedig a cukornak nem lenne szabad elnyomnia a bor zamatát. A legfinomabb forralt bort Szatmárhegy, Szatmárnémeti RMDSZ és Hadad csapata készítette, második helyen az avasújvárosi, a Csorvási Vadkanok és az ákosi, míg harmadik helyen a magyarcsaholyi, a csomaközi és a mikolai lélekmelegítő végzett.

A több mint 100 fényképes galériánkat a Szatmári Friss Újsag facebook-oldalán tekinthetik meg (https://www.facebook.com/frissujsag.ro)

Szabó Kinga Mária