Ilyenkor, újév táján, ha két ember találkozik, ösztönösen boldog új évet kívánnak egymásnak, de gyakoriak az újévi jókívánságok telefonon, Facebookon vagy az internet adta lehetőségek bármelyik formájában. Lehet ezt szép és jó szokásnak nevezni, hiszen az egyik eszköze az egymásra figyelésnek, ami egyre jobban kezd háttérbe szorulni az elidegenedésre, elhidegülésre épülő világban. Sokan megkérdezhetik: miért kellene hibát keresni abban, hogy az emberek boldog új évet kívánnak egymásnak, hiszen minden ember célja a boldogság megtalálása, és egyáltalán, mi a rossz abban, ha épp azt kívánják a másiknak, amire maguk is vágynak? Sokkal többről van itt szó, sokkal mélyebbre kell lenyúlni a gondolatok és az érzések világában ahhoz, hogy reális képet alkossunk a formálissá, szinte kötelezővé vált, egyébként nagyon lényeges, de mindinkább egyszerű szokásnak minősülő dolgokról. Gondoljunk csak arra, mit jelent ma már az, ha megkérdezzük valakitől: hogy vagy?

Ezzel kapcsolatosan egy vicces történet jut eszembe, amikor két ismerős találkozott és így beszélgettek:

— Hogy vagy?

— Jól.

— Na, hál' Istennek.

— Máskülönben?

— Jól.

— Na, hál' Istennek.

— A gyerekek, a család?

— Nem olyan jól.

— Na, hál' Istennek.

Valahogy ennyit jelentenek ezek a formai, protokollfigyelmességek.

Mi a helyzet a „hogy vagy?”-gyal? Próbálja meg mindenki önmagában átgondolni, hány „hogy vagy?”-ra nem válaszolt őszintén, mert úgy érezte, hogy az ő akkori lelkiállapota, jó vagy rossz léte nem tartozik másokra, nem hajlandó megosztani bárkivel. Persze vannak olyan emberek is — ezeket egyáltalán nincs miért megszólni —, akik a személyiségi jogok megsértésének tartják azt, ha valaki hogylétük iránt érdeklődik.

A „Boldog új évet kívánok!”-nál maradva is próbálja meg mindenki önmagában átgondolni, azonkívül, hogy elmondjuk vagy leírjuk ezeket a sablonos szavakat, mi történik azt követően. Teszünk-e, tehetünk-e valamit azért, hogy a kívánságaink megvalósuljanak, hogy valóban boldog új évük legyenek azoknak, akiknek kívánjuk? Ma már a technika segítségével több ezer embernek egyszerre küldhetjük el a jókívánságainkat, ennyi embernek lehetetlen segíteni is abban, hogy valóban jobb legyen nekik. Mégis úgy érezzük, hogy megtettük a magunkét, azt kívántuk, hogy jobb legyen.

Mindezeken túl van egy ennél nagyobb hibája is ennek a kornak. Nem csak másokkal nem törődnek az emberek, vannak, akik magukkal sem. A „boldog új év” nem kívánságműsor. A „boldog új év”, a „boldog napok” nem a jókívánságoktól függenek, hanem attól a legalább egy személytől, akivel boldognak érezzük magunkat.

Elek György