Sport

Bolba: „Kell a közönség segítsége”

2016.06.01 - 17:07

Muzsnay Zsolt, a pankotaiak edzője egy harmadik világháborúhoz hasonlította a szatmárnémeti találkozót, így az FC Olimpia mindent megtesz azért, hogy győztesként kerüljenek ki ebből.

A klub jövője függhet a szombati meccsen — állította Mircea Bolba, a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapatának az edzője a szerdai sajtótájékoztatón. A szakvezető a csapat szombati, idényzáró bajnoki találkozójáról beszélt, amikor az FC Olimpia a Pankotai Șoimii alakulatot fogadja majd az Olimpia Stadionban. Elsősorban a másodosztályban való bentmaradás a tét mindkét csapatnak. A vesztes akár a Liga 2-nek is búcsút inthet, a döntetlennel viszont a szatmáriak osztályzóra kényszerülnek. Éppen ezért a győzelem az egyetlen eredmény, amellyel az Olimpia biztosítja a második vonalbeli pozícióját a 2016/17-es szezonra is. „Győznünk kell, és remélem ez sikerülni fog” — mondta a Bolba, aki több alapjátékosát is nélkülözni fog szombaton: a gólerős Mărkuș és az utóbbi időben egyre jobban játszó 18 éves Kanaloș sárga lapos eltiltását üli, Brata és Sălăgeanu pedig sérülés miatt marad távol. Visszatér viszont Iuhas, aki egy sérülés miatt több hét kihagyás után kezdte el ismét a teljes körül edzéseket. Talán Băican is felépül szombatig.

A pankotaiak edzője, Muzsnay Árpád az elmúlt napokban azt mondta a szatmári meccsről, hogy olyan lesz, akár egy „harmadik világháború”. Bolba erre válaszolva azt mondta: „Mi ezen a meccsen mindent felteszünk a győzelemre. Ez a meccs olyan lesz, akárcsak egy döntő. Semmiben sem hasonlít majd az idei mérkőzésekhez. Egy döntő találkozó, amelytől a jövőnk is függ. Ez egy olyan meccs, amelyet sokkal nagyobb lelkesedéssel kell játszani. A fiúk odaadóan dolgoztak a héten, a hangulat nagyon jó az öltözőben. Győzelemre hangolódtak, de nagyon fontos a szurkolók segítsége is. Szeretném, hogy minél többen jöjjenek el szombaton a meccsre, töltsék meg ismét az Olimpia Stadiont és tizenkettedik játékosként segítsék az Olimpiát a győzelemre. Biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban játszanak majd a fiúk, ha érzik és hallják a szurkolók buzdítását — mondta Bolba. — Mondtam a fiúknak, hogyha ugyanannyit futnak a meccsen, mint az ellenfél, akkor mi nyerünk. Ha többet dolgozunk náluk, akkor sokkal könnyebb dolgunk lesz.”

„Nem túlzás azt mondani a szombati meccs előtt, hogy aznap fel kell áldozzuk magunkat a pályán. Mindent meg kell tenni a győzelemért — nyilatkozta Iuhas. — A győzelemmel feledtethetjük mindazokat a rossz emlékeket, amelyek ebben az idényben felgyűltek. A szombati lesz az elmúlt négy év legfontosabb meccse a számunkra, ezért a végső sípszóig a legnagyobb odaadással kell játsszunk. Az a legfontosabb, hogy egy góllal többet rúgjunk, mint az ellenfél és hogy nyerjünk. Én is játszani akarok szombaton, hozzá akarok járulni ehhez a sikerhez” — folytatta az Olimpiánál nevelkedett korábbi csapatkapitány.

A sajtótájékoztatón jelen volt Vasile Buhăescu is, aki az Olimpia legutóbbi kilenc alsóházi meccséből ötön betalált az ellenfél kapujába. Ezeket a találkozókat mind megnyerte a sárga-kék alakulat, többek között a rájátszás első fordulójában, Pankotán, az odavágón is a 28 éves csatár szerezte meg a szatmáriak győztes gólját. A csatár azt mondta, szombaton is gólt akar rúgni, de a győzelem az elsődleges cél, nem az, hogy ki rúgja az Olimpia csapatából a győztes találatot. „Bízom a győzelmünkben, nem számít, hogy ki szerzi meg tőlünk ezt a gólt. Lehet, hogy Șuta lesz a szerző, akinek az egyik kirúgása landol majd az ellenfél kapujában. Sokkal fontosabb a győzelem. Természetesen én is nagyon szeretnék gólt rúgni, mindenki ezt várja tőlem. De bárki is lesz a győztes találatunk szerzője, ugyanúgy fogjuk őt ünnepelni” — hangsúlyozta Buhăescu.

Marius Șuta kapus is úgy érzi, hogy nagyon motiváltak. „Biztos vagyok abban, hogy szombaton nagy számban lesznek mellettünk a szurkolók, akik győzelemre vezetik majd a csapatot” — mondta a hálóőr, aki vasárnap házasodott meg.

A Szatmárnémeti FC Olimpia – Pankotai Șoimii találkozó szombaton 11 órától kezdődik az Olimpia Stadionban.

Pesek Attila