Lebbentek a szoknyák, repültek a pántlikák, nagyokat csattantak a csizmaszárakon a tenyerek és „porzott a padló” a több mint 400 táncos lába alatt, akik vasárnap déltől késő délutánig ropták a különböző táncokat Bogdándon, az immár XXIV. alkalommal megszervezett Néptáncfesztiválon. A néptáncosok seregszemléjére a megye minden szegletéből – és annak határain túlról is – érkeztek magyar, sváb, roma, román és ukrán tánccsoportok, a Bogdándra érkezők pedig a fenséges finom béles és egy-egy pohár jóféle bor elfogyasztása mellett a mesterségek „utcáját” is végigjárhatták, ahol a Borókagyökér Egyesület és az Aranykapu Kulturális Egyesület mesterei engedtek betekintést a különböző népi mesterségek titkaiba.

A lassan negyed évszázados múltra visszatekintő néptánc-seregszemle a térség legjelentősebb néptánctalálkozója, amely idén is minőségi szórakozást és feltöltődést nyújtott azok számára — a fellépő 400 táncos jóvoltából —, akik vasárnap Bogdándra látogattak.

Idén is nagyon sokan voltak kíváncsiak a huszonnegyedik alkalommal megszervezett Bogdándi Néptáncfesztiválra és a szervezők figyelmességének hála — ugyanúgy, mint tavaly — olyanok is eljuthattak a helyszínre, akiknek nincs autójuk, hiszen kora délelőtt ingyenes autóbuszjárat indult Szatmárnémetiből, így sokkal több néptánckedvelő és hagyományszerető nézhette meg a több mint 400 táncos fellépését.

Vasárnap délben a polgármesteri hivatalnál gyülekeztek a meghívottak: politikusok, intézményvezetők és más vendégek, akiket a nap folyamán fellépő népi együttesek tagjainak egy része kísért egészen a színpadig. A néptáncfesztivált Mészáros Lőrinc főszervező nyitotta meg, emlékeztetve: ha szeptember második hétvégéje, akkor az a néptánc és a népi kultúra ünnepnapja, majd Bogdánd polgármestere, Aurel Bojan üdvözölte a jelenlevőket, „Bogdánd barátait” és mindenkit, aki jelenlétével megtisztelte ezt a rendkívüli eseményt — amely a helyiek számára nagy büszkeség és ékes példája a toleranciának, a békés egymás mellett élésnek és egymás tiszteletének. „Meg tudtuk őrizni hagyományainkat, mert mi, itt élők, tiszteltük, tiszteljük egymást és egymás kultúráját” — mondta Eugeniu Avram kormánybiztos is, a falu szülötte, aki „rettenetesen büszke arra”, hogy szülőfaluja ilyen nagyságrendű fesztiválnak ad otthont lassan negyed évszázada – s a hazatérő, otthon lévő ember boldog mosolyával az arcán kívánta: mindenki érezze nagyon jól magát Bogdándon.

Pataki Csaba szenátor nem csak a nézőket, hanem a szervezőket és a táncosokat is köszöntötte, hiszen „a munka neheze rájuk vár. A táncosok is színesek — ők láthatóan, a mellettem lévő politikusok is színesek — csak nem olyan láthatóan” — fogalmazott az Adrian Ştef, Ovidiu Silaghi és Mircea Govor mellett álló RMDSZ-es politikus, akit külön örömmel töltött el, hogy a fesztiválon fellépő közel 20 néptánccsoport zöme Szatmár megyéből érkezett. És ez az öröm töltötte volna el a nemzetközileg is elismert Bogdándi Néptáncfesztivál megálmodóját és elindítóját, az 1999-ben elhunyt Sipos Lászlót is. „Az ő emlékének is szól, az ő emlékének is adózik ez a fesztivál” — mondta Erdei D. István parlamenti képviselő.

A néptánc, a népi kultúra mindenhol a világon fontos, de főleg a kisebbségi helyzetben élők számára bír különösen nagy jelentőséggel — a köszöntők után elkezdődött az esemény főszereplőinek, a néptáncosoknak a fellépése, akik közel hatórás műsorral kápráztatták el a nézőket: szatmári, erdélyi, felcsíki, illetve az erdélyi régies gyors férfitáncok legfejlettebb, legvirtuózabb változatával, a kalotaszegi legényessel is készültek. Egymást váltották a színpadon a bogdándi Rozsmalint, a nagykárolyi Ceatăra, a szilágycsehi Berekenye, a csomaközi sváb néptánccsoport, a nagykárolyi Károly Csillagai roma néptánccsoport, a nagykárolyi Rekettye, az egri Csodaszarvas, a szilágyszéri Kukuró, a zilahi Terbete, a kárpátaljai Veljatino, a lázári Tulipán, a szatmárnémeti Gemeinsam német néptánccsoport, a szilágykorondi néptánccsoport, az avasújvárosi Bokréta és a székelykeresztúri Pipacsok — a nézők nagy gyönyörűségére, akik közül sokan énekelték halkan vagy hangosabban a színpadon szóló népdalokat, és moccant a lábuk egy-egy ismert ritmusra.

„Amikor én fiatal voltam — mondja mosolyogva az egyik hetven év körüli néni —, mindenki tudott ám táncolni. Az volt a szórakozásunk. És minél jobban tudta cifrázni egy legény, annál nagyobb sikere volt a lányoknál. Jó dolog most látni ez a sok fiatalt, ahogy perdülnek.”

Perdültek a fiatalok — nem csak a színpadon, hanem előtte is, hiszen a sok gyermek igyekezett elsajátítani néhány lépést a táncosoktól. Ki ügyesebben, ki kevésbé, de ugyanakkora lelkesedéssel ropta fáradhatatlanul.

Szabó Kinga Mária