Vidék

Bocskai Kulturális Napok Szárazberken és Garbolcon

(Fotók: a szerző korábbi felvételei)
2024.08.28 - 16:37

Kétnapos határnyitás, fogat- és traktorparádé, „pájinkakóstolás”, Orfeum Hungaricum és Desperado feat. Timi — a hétvégén ismét kitárul a Keleti Kapu, és a Bocskai Kulturális Napok keretében színes program várja Szárazberek és Garbolc lakóit (de nem csak) a két településen.

Tizenhetedik alkalommal szervezik meg augusztus 31-én és szeptember 1–jén a Bocskai Kulturális Napokat Szárazberken és Garbolcon, hiszen a településeket alig két kilométer választ el egymástól – és egy országhatár: 1920-ban itt húzták meg a trianoni határt, mély sebet okozva a szárazberkieknek és a garbolciaknak, akik számtalan rokoni és baráti szállal kötődtek és kötődnek egymáshoz. A bő évszázad év alatt a két települést összekötő utat benőtte a gaz és a gyom, egészen 2013 októberéig, amikor átadták a Keleti Kaput, amely „szilárd burkolatú kapcsolat megteremtése Garbolc és Szárazberek között” — és amely most szombaton 10–21, illetve vasárnap is tárva lesz, 10–22 óra között. 
A szombat hagyományosan a mozgás jegyében telik majd, hiszen 10 órakor kezdődik a Bocskai Futballtorna a garbolci műfüves pályán.

hirek/2024/08-augusztus/berek3.jpg

Vasárnap11  órakor kezdődik a szárazberki református templomban az ünnepi istentisztelet, amely hagyományosan a fejedelem mellszobrának megkoszorúzásával zárul. 
Ezt követően az iskola udvara lesz a rendezvény fő helyszíne: itt rotyognak a finomságok a bográcsban, vitatják meg a tüzes vízként is emlegetett szíverősítők minőségét és állítják ki a kertekben termett zöldségek – gyümölcsök javát. 
A 14.45-kor kezdődő hivatalos megnyitót követően 15 órától kezdődik a fogat- és traktorparádé, azaz felvonulás. 16 órától a népdaloké és néptáncé a főszerep, 18 órától pedig az Orfeum Hungaricumé. 19 órától Desperado feat. Timi, majd 20 órától  Henryk veszi birtokba a színpadot. 
A zenés programsor 21.15-től a versenyek eredményhirdetéseivel, a tombolasorsolással, valamint a  nagy sikernek örvendő, s a Bocskai Napok egyik védjegyévé vált lampion-eregetéssel zárul. 

Mint minden évben, most is jó észben tartani:  mivel a rendezvényre nem csak két ország területén, de két időzónában is kerül sor, a programok kezdési időpontjai romániai, azaz itthoni idő szerint vannak megadva! 

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(Fotók: a szerző korábbi felvételei)