Magazin

Bob Dylan mégis átveszi a Nobel-díjat

2016.10.31 - 17:28

Bob Dylan semmilyen formában nem reagált még arra, hogy ő kapta az idei Nobel-díjat, ami miatt az akadémia egyik tagja, Per Wästberg író konkrétan "durvának és arrogánsnak" nevezte a 75 éves dalszerző-énekes hallgatását.

Az akadémia később elhatárolódott ugyan ettől a véleménytől, ám sokan írtak arról, hogy mennyire nem szép gesztus nem reagálni a megkeresésekre részéről. Hát most végre megszólalt. Először is elérte az akadémia, majd ezután interjút adott a Telegraph-nak. Abszolút. Ha ez lehetséges − válaszolta Dylan a kérdésre, hogy megjelenik-e az akadémiai díjátadón. Majd arról beszélt, hogy nehéz volt elhinnie, hogy ez tényleg megtörtént. Amikor először mondták neki, hogy megkapta a díjat, Dylan azt mondta, álmodni sem merte volna, elképesztő, hihetetlen. A Telegraph felvetésére, hogy mit gondol a díj odaítélésének indoklásakor elhangzottakra, hogy költészete, munkássága hasonlít Homérosz és Szapphó költészetéhez - előadásra készült művek, amelyeket sokszor hangszerrel adtak elő, mégis irodalmi értékként maradtak fent -, Dylan azt mondta, hogy bár néhány számánál igaz lehet ez − Blind Willie, The Ballad of Hollis Brown, Joey, “A Hard Rain, Hurricane −, de alapvetően a hallgatókra bízza dalainak értékelését, magát nem érzi annyira képzettnek az elemzéshez, ezért igazából nincs véleménye erről. Az irodalmi Nobel-díjjal az elismerés és a hírnév mellett egyébként pénzjutalom is jár. A 900 ezer dollárnak megfelelő pénzjutalom feltétele pedig, hogy a díj átvételétől számított hat hónapon belül a díjazott tartson egy felolvasást, méghozzá olyan témában, amely összeegyeztethető a díj indoklásával. A Nobel-alapítvány szóvivője, Jonna Pettersson szerint azonban az is lehetséges, hogy Dylan esetében egy koncert is kiválthatja ezt a felolvasást: "Szeretnénk olyan megoldást találni, amely a díjazottnak is megfelelő lehet" - mondta. A Nobel-díj egyébként akkor is jár, ha a díjazott nem veszi át, vagy visszautasítja a díjat: eddig hat ilyen díjazott volt az irodalmi Nobel-díj történetében. Egyikük, Jean-Paul Sartre évekkel később aztán megszorult, és az ügyvédje mégis bejelentkezett a pénzdíjért, de már hiába.