Sport

Blamázs Târgoviștén

2015.09.30 - 14:59

204–55-ös összesítéssel búcsúztatta a CSM Târgoviște kosárlabdacsapata a Szatmárnémeti VSK-t, amely Neagu szerint idén mérkőzést fog nyerni.

Talán még a tavalyi 11. hely sem volt akkora szégyen a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának, mint az idénykezdő Román Kupa–meccseken elért eredmény, ugyanis Gamaleţ Ibolya vezetőedző csapata összesítésben 204–55-ös pontkülönbséggel kapott ki a CSM Târgoviște elleni oda–visszavágón. Nem a trénert akarjuk hibáztatni, mert neki nincs más választása, azokkal a „kislányokkal” kell dolgozzon, akiket a klub vezetősége rá bízott. Azonban Valeriu Neagu klubelnök és Dorel Coica polgármester végre elégedetten dőlhetnek hátra, hiszen sikerült egy csapásra szétrombolni azt a csapatot, amely három évvel ezelőtt még bajnoki döntőt játszott, és többek között a Montpellier-t fogadta FIBA Európa Kupa mérkőzésen (telt ház előtt).

Ezért nem is szeretnénk meccselemzésbe bocsátkozni, hiszen az eredmény magáért beszélt, ennyire képesek az élvonalba. A keddi, első találkozón a VSK húsz perc alatt 9 pontot dobott, végül 34-ig meg sem álltak a lányok, míg a szerdai visszavágón (mindkét mérkőzést Tâgoviștén rendezték) az első két negyedben 11-et, a következő húsz percben pedig 10 pontot szereztek a bajnoki címvédő otthonában.

Minden esetre várjuk már azt a meccset, amikor nyerni fog a VSK. Mert Neagu azt ígért a lányoknak, hogy lesz mérkőzés, amit megnyer a VSK...

Női kosárlabda, Román Kupa, 1. forduló

1. mérkőzés: CSM Târgoviște – Szatmárnémeti VSK 93–34 (21:5, 27:4, 15:14, 30:11).

VSK: Vilcinschi 6 pont, Moraru 8, Voica 2, Szmutku 7, Kállai, Bádi 8, Balin, Bolba 3, Kádar.

Visszavágó: VSK – CSM 21–111 (28:4, 23:7, 30:4, 30:6).

VSK: Vilcinschi 3 pont, Moraru, Voica 2, Szmutku, Kállai 3, Bádi 2, Varhaniovschi, Balin 4, Bolba 7, Kádár.

Fotó: dbsport.ro