A Tottenham Hotspur után a Real Madrid is kivívta a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligája H-jelű csoportjából, miután Nicosiában kiütéses, 6–0-s győzelmet aratott a ciprusi csapat ellen.
A Tottenham 2–1-re győzött Dortmundban, ezzel az is eldőlt, hogy csoportelsőként jut tovább – a második a Real, az Európa Liga folytatást érő csoportharmadik helyért pedig még a BVB és az APOEL is versenyben van.
Az RB Leipzig pazar első félidőt produkálva 4–1-re legyőzte az AS Monacót, így megőrizte esélyét a továbbjutásra. A tavalyi elődöntős franciák viszont utolsóként biztos búcsúznak az európai kupaküzdelmektől. A csoport másik mérkőzésén a Besiktas a Porto elleni 1–1-es döntetlennel bebiztosította nyolcaddöntős részvételét, egyúttal a csoportelsősségét is.
Az F-csoport ötödik fordulójában a Manchester City Raheem Sterling hajrában szerzett góljával gyűrte le a Feyenoordot, így a hollandok biztos kiesők. A Napoli életben tartotta továbbjutási reményeit azzal, hogy 3–0-ra legyőzte a Sahtar Donyecket.
Az est egyik legfordulatosabb mérkőzésén a 92. percig csoportelsőnek és biztos továbbjutónak tűnt a Liverpool labdarúgócsapata, amely végül 3–0-s előnyről 3–3-as döntetlent játszott Sevillában az E-csoport ötödik fordulójában (képünkön). Így viszont az utolsó etapra is maradtak izgalmak, ugyanis a Szpartak Moszkva hazai pályán pontot szerzett a Maribor elleni küzdelemben, így még az oroszok is befúthatnak az záró kört követően. A szlovénok viszont biztos kiesők.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló
E-csoport
Sevilla – Liverpool 3–3 (Ben Yedder 51., 60. – a másodikat 11-esből, G. Pizarro 90+3., illetve Firmino 2., 30., S. Mané 22.)
Szpartak Moszkva – NK Maribor 1–1 (Zé Luís 82, illetve Mesanovic 90+2.)
1
Liverpool
5
2
3
0
16–6
9
2
Sevilla
5
2
2
1
11–11
8
3
Szpartak
5
1
3
1
9–6
6
4
Maribor
5
0
2
3
2–15
2
F-csoport
Manchester City – Feyenoord 1–0 (Sterling 88.)
Napoli – Sahtar Donyeck 3–0 (Insigne 56., Zielinski 81., Mertens 83.)
1
City
5
5
0
0
13–3
15
2
Sahtar
5
3
0
2
7–8
9
3
Napoli
5
2
0
3
10–9
6
4
Feyenoord
5
0
0
5
3–13
0
G-csoport
Besiktas – Porto 1–1 (Talisca 41., illetve Felipe 29.)
Monaco – RB Leipzig 1–4 (Falcao 43., illetve Jemerson 6. – öngól, Werner 9., 31. – a második 11-esből, N. Keita 45.)
1
Besiktas
5
3
2
0
9–4
11
2
Porto
5
2
1
2
10–8
7
3
Leipzig
5
2
1
2
9–9
7
4
Monaco
5
0
2
3
4–11
2
H-csoport
APOEL– Real Madrid 0–6 (Modric 23. perc, Benzema 39., 45+1., Nacho 41., C. Ronaldo 49., 54.)
Borussia Dortmund – Tottenham Hotspur 1–2 (Aubameyang 31., illetve Kane 49., Szon Hung Min 76.)
1
Tottenham
5
4
1
0
12–4
13
2
Real
5
3
1
1
14–5
10
3
Dortmund
5
0
2
3
5–10
2
4
APOEL
5
0
2
3
2–14
2