Várhatóan csak augusztus végén kezdődik meg a Liga 3 labdarúgó bajnoki küzdelem, és csak tizenkét csapatos csoportok lesznek – írja a liga2.ro.
Az internetes oldal értesülései szerint ugyanis annyi csapat lépet vissza a harmadosztályos bajnokságból, hogy a román szövetség kénytelen csökkenteni a szériákban résztvevők számát. Ezzel együtt a bajnoki fordulók száma is csökken, így a bajnoki rajt csúsztatása nem okozhat gondot a versenynaptárban.
A Liga 2-ben szereplő csapatokat tömörítő Román Labdarúgó Liga 2 (LPF 2) egyik képviselője, Auraş Braşoveanu (Galaci Dunărea) szerint a másodosztály is kevesebb együttessel fog kezdődni, várhatóan két 14 csapatos szériát alkotnak.
Az már biztos, hogy a bajnokságból visszalépő csapatokat nem pótolják majd Liga 3-as klubokkal. Ez azt jelenti, hogy a Szatmárnémeti Olimpia FC biztosan a harmadosztályban kezdi az idényt.